Vad Fruttik koncert a Szépasszonyvölgyben!

Dátum:

Kevés találóbb hely van a legendás észak-magyarországi városnál, ha nyári kikapcsolódásról van szó. Hiszen a történelem során is olyan sokat adó helyszín ma nem csak messze földön is imádott borairól híres, hanem változatos, pezsgő kulturális életéről is.
Nem is váratja sokáig a kikapcsolódni vágyókat az idei nyári programdömping, már júniusban rögtön nagykoncerttel kedveskedik Eger a hazai könnyűzene szerelmeseinek. A hónap utolsó péntekén, június 28-án szezonstartként a kétezres évek eleji újhullám hangulata elevenedik meg a mesebeli tájon, a máig aranykort élő „magyar alter” egyik legfelkapottabb csapata, a Vad Fruttik tolmácsolásában.
A 2005-ben alakult zenekar produkciója egyszerre múltidéző – hiszen aki az ezredforduló környékén bulizott, annak jóízű flashback a várpalotai ötös minden korai számai, a Nem hiszektől kezdve a Sárga zsiguliig, de munkásságuk jelen idejű álmodozásra is teljesen alkalmas, hiszen legújabb albumuk alig pár éve, legfrissebb zenés videójuk pedig éppen a napokban jelent meg – mondanivalójuk pedig örökérvényű.
 
spot_img

Ez is érdekelhet

„Sokszor azt szeretjük a leginkább egy dalban, amit nem értünk” – Luke Winslow-King interjú

Május 14-én szerdán immáron másodjára tér vissza a Kobuci Kertbe Ripoff Raskolnikov oldalán az amerikai vintage blues-és jazz...

Revolucio: Czaffy nem csak az R’n’B műfaját, önmagát is újra felfedezte

Czaffy 2018-ban kezdte meg pályafutását, akkor a Kértem című számot megírta, felvette, majd impulzívan fel is töltötte YouTube...

A borral való kapcsolatunk remek

Szeretjük a bort, szeretjük a Badacsonyi borvidéket, szeretjük a vidéket, és nem utolsó sorban szeretjük, ahogy Becker Peti...

Ripoff Raskolnikov: Red Rocks Café – az új kislemez harmadik szerzeménye

Ripoff Raskolnikov folytatja új kislemez-sorozatát, amelyet a Twilight Tales album után indított. A Last Sunny Day és a...