Ütős hardcore-punk csapást mér a kanadai Comeback Kid Budapestre

Dátum:

’Heavy Steps’ című tavaly megjelent albumukat végre élőben is élvezhetjük június 19-én, az Analog Music Hallban.

A több, mint húsz éve alakult kanadai zenekar 2004 óta jár vissza Budapestre, ami nem csoda, hiszen a zenekar a színpadon nyújtja mindig a maximumot, a magyar közönség pedig mosholásból, circle-pitből és wall of death-ből ad első osztályú leckét. Első alkalommal a legendás Kultiplexben hallhatták őket a szerencsésebbek, aki pedig azóta lett rajongójuk, az most az Analog Music Hallban csípheti el a fiúkat. A winnipegi ötösfogat akár bele is fáradthatott volna az elmúlt húsz év állandó turnézásaiba, de hetedik stúdióalbumuk olyan friss és lendületes, hogy első hallgatásra magával ránt mind a harminckét perce.

A Comeback Kid hosszú fennállásának és folytonos megújulásának titka zenéjük rétegeiben rejlik. Az énekes Andrew Neufeld ügyesen megfogalmazza az önvizsgálat közben felgyülemlett haragját és dühét, közben pedig a halántékunkon dörömbölnek a dobok, az egészet életre kelti a basszus, a gitárriffek pedig csak úgy beúsznak és fókuszba helyezik az egész hangzást. A profizmus mellett az egység létrehozása is nagy erőssége a zenekarnak. Minden bulijuk megkerülhetetlen része a csordavokál és az egymásba kapaszkodva éneklés, úgyhogy aki egy kifogástalan és közvetlen punk koncertre ácsingózik, annak a kanadaiak június 19-én elhozzák a Kánaánt.

A mostani koncerten különösen nagy energiákra számíthatunk, hiszen a lezárások miatt ez volt a leghosszabb koncertezés nélkül töltött időszak a zenekar életében, úgyhogy az ezalatt felgyülemlett fájdalmat, meg nem értettséget és haragot most egy este alatt tudja magából mindenki kiüvölteni.

spot_img

Ez is érdekelhet

New Orleans-i dzsesszhagyomány Budapesten

Április 16-án Magyarországon is bemutatja legújabb lemezét a The Hot 8 Brass Band. A harmincéves fúvószenekar a hiphop...

Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!

Az Elefánt zenekart utoljára tavaly szeptemberben csíphettük el önálló nagykoncerten Budapesten, az évet pedig a Budapest Park Winterfest...

Tűzoltás Vodka for Kids-szel

A Vodka for Kids erősen bekezdi 2025-öt: új videoklippel és országos turnéval indítja az évet a zenekar. Az...

Stoner rock eksztázis – 1000Mods március 5-én ismét az A38 Hajón

A budapesti közönség hamarosan újfent tanúja lehet annak a zenei energiának, amely a 1000Mods-t a kortárs heavy rock...