Újra Budapesten a legjobb tökéletlen zenekar – The Vices koncert a Dürer Kertben

Dátum:

Április 5-én újra Budapesten lép fel a brit indie világot megidéző, azt szörfrockkal vegyítő The Vices. A srácok már nem ismeretlenek itthon: játszottak a Sziget Fesztiválon, két éve a Dürer Kertben, tavaly pedig az Ivan & The Parazol vendégei voltak a Budapest Parkban. A holland banda ezúttal a Dürer Kert kistermében táncoltat meg mindenkit új lemezével.

Az elmúlt 2 év tapasztalatával felvértezve, most legújabb, február hetedikén megjelenő Before It Might Be Gone lemezüket hozzák el Budapestre. A most harmadik nagylemezével érkező, és számos EP-vel rendelkező, 2019-ben alakult zenekar töretlenül lépdel a siker és az ismertség felé, különleges, mindenre nyitott zenei látásmódjuk pedig széles közönséghez képes szólni. Nem is csoda, a zenekar megalapulásakor minden tag arra törekedett, hogy egyedi furcsaságait és különböző zenei hatásait egy összetartó erővé gyúrja össze.

Már a zenekar neve is a bennük lévő hibákat és furcsaságokat ünnepli, amelyek elengedhetetlenek zenei identitásukhoz. Azzal, hogy felvállalják és integrálják egyéni vétkeiket olyan hangzást hoznak létre, ami megkérdőjelezi a normákat, az emberek pedig egy hiteles, szerehető zenekarral találkoznak a koncerteken.

Az indie klasszikus vonásaival operáló zenekar első klubturnéján folyamatosan teltházaknak játszott, de nagyobb színpadokat is hódított már meg YUNGBLUD vagy épp a Nothing But Thieves vendégeként. Kirobbanó energiájukat az SXSW, a Pinkpop vagy éppen a Sziget fesztiválok közönsége is láthatta. Mostani lemezüket Amerikában és Európában is turnéztatják, így nem csak azoknak érdemes a koncertre látogatni, akik a Strokes vagy a Cage The Elephant zenéjéért rajonganak, hanem azoknak is, akik szeretnének klubkoncerten elkapni egy berobbanás szélén álló bandát. Április 5-én ezt tökéletlenül tökéletes indie dalok társaságában megtehetik azok, akik ellátogatnak The Vices budapesti lemezbemutató koncertjére. 

spot_img

Ez is érdekelhet

„Manapság zenésznek lenni többet jelent, mint játszani a stúdióban vagy a színpadon” – The Cinelli Brothers interjú

2023-ban a Veszprém Blues fesztiválon játszott, május 21-én pedig első önálló budapesti koncertjére tér vissza hazánkba az olasz,...

A gyászfeldolgozásról szól a Tornóczky All Access új dala és klipje

Nehéz témát, a gyász feldolgozását, az elengedést és a továbblépést dolgozta fel legújabb dalában és az ahhoz készült...

„Én vagyok talán az utolsó blues zenész Magyarországon” – Hobo

De nem szereti a cikizést. Kilenc zenekaros koncert mellett „hobológia” előadásokkal és a jól ismert József Attila esttel...

“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” – Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban

Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus...