Új Metallica lemezével érkezik ősszel Budapestre az Apocalyptica

Dátum:

Ismét Metallica dalokat dolgoz fel az Apocalyptica: a finn cselló-metal zenekar új nagylemezt és őszre turnét jelentett be: november 25-én érkeznek majd Budapestre.
 
A finn cselló-metal zenekar, az Apocalyptica ma jelentette be, hogy ősszel nagyszabású turnéra indul, bemutatva legendás első albumuk, az Apocalyptica Plays Metallica folytatását. A kettes számmal jelzett friss lemez folytatja azt az utat, amin a finn zeneiskola, a Sibelius Akadémia 4 fiatal csellósa elindult 1996-ban: ekkor találták ki, hogy saját hangszerükön adják elő a legnagyobb heavy metal titánok, vagyis a Metallica dalait. Számtalan koncerttel később a jelenleg hármasként működő együttes most visszakanyarodik a kezdetekhez, bezárva az akkor megkezdett kört. A 26 évvel ezelőtt Nothing Else Matters feldolgozás videóklipjét itt nézhetjük meg:
 
 
Az alapító Eicca Toppinen így kommentálta a zenekarral kapcsolatos hírt: “Hihetetlen, hogy a Metallica még ennyi év után is olyan erőteljesen képes megszólítani az embereket. Az pedig igazán varázslatos élmény, hogy mi a színpadon is meg tudjuk osztani a rajongásunkat a Metallica iránt. Ezúttal a látványosság is új szintet ér majd el, alig várjuk, hogy útra keljünk és remek időt töltsünk el a rajongókkal!”
 
A két hónapos, majd’ 50 állomásos turné november 25-én érkezik Budapestre, a Barba Negra Red Stage-en játszik majd a csapat.
A nagyközönség számára a jegyértékesítés február 23-án, 10 órakor indul, de a zenekar rajongói klubjának tagjai és a koncertet szervező Concerto Music early bird hírlevelesei már február 21-étől megvásárolhatjuk az extra kedvezményes belépőjegyeket.
A zenekar saját weboldalán kiegészítő VIP jegyeket is kínál majd.
 
a Concerto Music bemutatja:
Apocalyptica Plays Metallica Vol. 2. Tour 2024

2024. november 25., hétfő 19 óra

Budapest, Barba Negra Red Stage

 
Fotó: Riki Murto
spot_img

Ez is érdekelhet

Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten

Május 14-én Budapesten ad koncertet a francia blues-rock előadó. A Manu Lanvin & The Devil Blues tavaszi turnéjának...

A Beatles legendás barátja és alkotótársa a jubileumi, 10. Országos Beatles találkozó fővédnöke

Tíz éve együtt az ország Beatles-rajongói Óbudán! 2025. június 22-én, vasárnap a budapesti Kobuci Kert tizedszerre is megnyitja kapuit az Országos Beatles...

Kriptó, pizza és focijegyek: újra Bitget Meetup Budapesten

A nemzetközi kriptotőzsde, a Bitget újabb budapesti meetupot szervez – ezúttal a Guild.xyz közösségi platformmal közösen! A rendezvény lehetőséget ad arra, hogy...

“Nem vagyunk ugyanazok” – Marcus & Martinus

Focistának készültek, amikor 10 évesen teljesen véletlenül belecsöppentek a pop-bizniszbe. A norvég ikerpár, Marcus és Martinus Grunnarsen nem...