Progresszív metálünnep a Dürer Kertben

Dátum:

Tavalyi fergeteges koncertje után ismét progresszív metal ünnepre készül a Born of Osiris a Dürer Kert Nagytermében. Május 18-án az amerikai banda az Ingested, a Entheos és The Voynich Code társaságában ad koncertet.

A Born of Osiris több, mint 20 éves pályafutása alatt hét lemezt jelentetett meg, tavaly a budapesti közönség is hallhatta a legutóbbi, már az új gitárossal rögzített albumot. A tagcsere nem hatott bénította meg a zenekart, hiszen már új kislemezzel is jelentkeztek, legutóbbi budapesti koncertjük után adták ki az In Desolationt, így biztosan most is találkozhatnak új dalokkal a rajongók. A tagcserével járó hatalmas változást, az írói stílust illetően jól fogadta a közönség, jót tett friss vér zenekarba kerülése. Az alapító tagok továbbra is stabil alapot jelentenek, az új dalokban pedig minden megtalálható, ami a Born of Osiris esszenciáját adta és intenzíven élvezhetővé tette: embertelen ének, technikailag káprázatos előadás, bonyolult zeneiség a ritmusszekció jóvoltából és epikus dallamok.

A budapesti koncertre a Born of Osirist elkíséri még a 2024-ben nyolcadik stúdióalbumát megjelentető, brit death metal banda az Ingested. A zenekar legutóbbi lemeze, The Tide of Death and Fractured Dreams nem csak olyan innovatív és brutális, mint az előtte megjelent komor Ashes Lie Still, hanem egy olyan zenekart mutat be, amely hajlandó kiterjeszteni a kreativitását, anélkül, hogy feláldozná azt a kegyetlenséget, ami az egyik leglenyűgözőbben pusztító, technikus death zenekarrá tette őket. Az estet tovább erősíti az amerikai progresszív metal banda az Entheos, ami Navene Koperweis multi-instrumentalista és  Chaney Crabb énekes formációja, ahol  korábban olyan zenekarok tagjai fordultak meg, mint az Animosity, The Faceless vagy az Animals as Leaders. Hozzájuk csatlakozik a tavaly 10 éves The Voynich Code is ezen az esten. A portugál banda mesterien keveri a death metal, a deathcore és a progresszív deathcore elemeit, ezzel nyújt lebilincselő, kiszámíthatatlan hangzást. A 2023-as második lemezük után új fejezetet terveznek, még erőteljesebb hangzással, így könnyen lehet, hogy a budapesti koncerten már ebből is kaphatnak ízelítőt a rajongók.

Aki tehát igazi progresszív- és death metal ünnepre vágyik, annak érdemes május 18-án a Dürer Kert Nagytermébe látogatni, mert nem csak a Born Of Osiris mindenki által jól ismert dallamait hallhatják a résztvevők, de a színtér újabb, ígéretes neveivel is találkozhatnak.

spot_img

Ez is érdekelhet

„Manapság zenésznek lenni többet jelent, mint játszani a stúdióban vagy a színpadon” – The Cinelli Brothers interjú

2023-ban a Veszprém Blues fesztiválon játszott, május 21-én pedig első önálló budapesti koncertjére tér vissza hazánkba az olasz,...

A gyászfeldolgozásról szól a Tornóczky All Access új dala és klipje

Nehéz témát, a gyász feldolgozását, az elengedést és a továbblépést dolgozta fel legújabb dalában és az ahhoz készült...

„Én vagyok talán az utolsó blues zenész Magyarországon” – Hobo

De nem szereti a cikizést. Kilenc zenekaros koncert mellett „hobológia” előadásokkal és a jól ismert József Attila esttel...

“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” – Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban

Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus...