Legendák a Park színpadán – egyedülálló műsorral érkezik a Csík zenekar, Presser Gábor és Karácsony János

Dátum:

Lettner Kriszta, Vető Gábor

A tavalyi nagysikerű, generációkon átívelő Csík zenekar koncert után – ahol számos vendéggel kiegészülve ötvözték a könnyűzenét a népzenével – most az LGT-dalok kerülnek főszerepbe 2025. május 1-jén.

Pontosan négy éve, hogy a Csík Zenekar egy különleges és izgalmas vállalkozásba fogott, amelynek eredményeként megszületett egy lemez, amely kizárólag feldolgozásokat tartalmaz, mindezt pedig egyetlen zenekar, a Lokomotív GT legismertebb dalainak átirataként! A dal a miénk című albumon összesen kilenc, erős népzenei motívumokkal átitatott feldolgozás kapott helyet, köztük olyan slágerekkel, mint a Miénk itt a tér, az Embertelen dal vagy az Ugye mi jóbarátok vagyunk. Bár a Csík zenekartól nem áll messze a feldolgozások világa, ez a feladat mégis új kihívást jelentett számukra, mivel a lemezen végig együtt játszanak az LGT két legendás tagjával, Presser Gáborral és Karácsony Jánossal. A jól ismert slágereket közösen, a szokásos népzenei ihletésű hangzásvilágban tálalják, így friss perspektívát nyújtva a klasszikusoknak. Az album megjelenését követően egy sikeres turné vette kezdetét, amelyen természetesen a két ikonikus zenész is velük tartott, és melynek állandó népszerűsége friss impulzusokat adott a zenekarnak, és újraalkotásra inspirálta őket.

Most azonban az LGT-dalokat fókuszba helyező turné eddigi legnagyobb állomására egy igazán különleges, egyszeri és felejthetetlen műsorral készülnek. Az önmagában is egyedülálló felállásához (Csík-Presser-Karácsony) ezúttal hazánk egyik legnépszerűbb énekesnője, a Príma Primissima-díjas Rúzsa Magdi is csatlakozik. És ha mindez nem lenne elég, a fergeteges hangulatról a Fitos Dezső Társulat virtuóz tánckara gondoskodik – előadásaik az autentikus gyűjtésekre, tánc- és zenei anyagra épülnek, ugyanakkor a hagyománytisztelet mellett az előadó művészeti társműfajok bevonásával tágítva a határokat bátran kísérleteznek. Tagjai fiatal, kivételes táncos egyéniségek. Elhivatottságukat és tehetségüket a legrangosabb hazai szakmai díjak igazolják. A táncosok között megtalálhatók Aranysarkantyús és Aranygyöngyös szólisták, a Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíj és a Junior Prima díj nyertesei is.

Látványos színpadi show, legendás zenészek, a tradicionális és modern tökéletes harmóniája – mindez egyetlen este erejéig, 2025. május 1-jén, amikor egy igazi Csík Zenekaros környezetben élvezhetjük a több mint 53 éve alakult LGT zenekar dalait!

spot_img

Ez is érdekelhet

„Manapság zenésznek lenni többet jelent, mint játszani a stúdióban vagy a színpadon” – The Cinelli Brothers interjú

2023-ban a Veszprém Blues fesztiválon játszott, május 21-én pedig első önálló budapesti koncertjére tér vissza hazánkba az olasz,...

A gyászfeldolgozásról szól a Tornóczky All Access új dala és klipje

Nehéz témát, a gyász feldolgozását, az elengedést és a továbblépést dolgozta fel legújabb dalában és az ahhoz készült...

„Én vagyok talán az utolsó blues zenész Magyarországon” – Hobo

De nem szereti a cikizést. Kilenc zenekaros koncert mellett „hobológia” előadásokkal és a jól ismert József Attila esttel...

“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” – Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban

Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus...