Ez még csak a folyamat közepe

Dátum:

Pár nap múlva (e héten szombaton) a Leander Kills nagy erőkkel a Barba Negrában koncertezik, és nagy erőkkel ünnepli a nőket. Interjúnkban szóba kerül Zámbó Jimmy, az Illés Együttes, az előbb említett koncert, és az októberben megjelent lemez is. Leanderrel készült beszélgetésünk következik.

Beszélgessünk legújabb, októberben megjelent nagylemezetekről. Az Ébredés az első album, amit új felállásotokkal készítettetek, hogy formálta ez a lemez hangzását?
Bence és Gabi tele voltak zenei ötletekkel, aminek én nagyon örültem, mert azt éreztem, hogy bár stílusazonosak a zenekarral, mégis új színt hoznak a Leander Kills-be. Voltak olyan dalok, amiket egyedül írtam, de azt gondolom, hogy a zeneileg izgalmasabb dalokat most a fiúk tudták produkálni, így én több időt tudtam fordítani a szövegekre, ami nagyon jól jött, mert elég sokat utaztam befelé és ki is tudtam írni magamból.

Azt olvastam, hogy most először adtad ki a kezedből a produceri feladatokat. Mennyire volt ez nehéz? Vagy pont, hogy könnyebb volt ennyi idő után és frissített a zenekar hangzásán?
Kontrollmániásként elég nehéz, de hálisten Bencének nagyon jó meglátásai voltak, ráadásul több türelme van foglalkozni a keveréssel, mint nekem, úgyhogy pont jó volt ez így. A dobot pedig Botlik Matyi-nál vettük fel a Grenma stúdióban, így Valentin sokkal jobban magáénak érezhette a dalokat.

Ahogy hallgattam a lemezt, azt vettem észre, hogy nagyon személyes, bizalmas témákat dolgoz fel. Van olyan konkrét élmény vagy helyzet ami a dalszövegeket inspirálta?
Az elmúlt pár évem a befelénézésről szólt, sötét helyeken jártam, mert nem akartam elfogadni, hogy az ember alapvetően nem jó. Megértettem rengeteg dolgot és ezeket próbáltam beleírni a dalokba. Ezért is lett a lemez címe ébredés, mert ez még csak a folyamat közepe, remélem, a következő lemezre sikerül még egy szintet feljebb lépnem.

Minden dalt közösen írtatok, vagy van amin csak egy-egy ember dolgozott?
Volt mindenféle. A két kedvenc dalom zenéjét (Síkba rejtett üveggömb, Dühös levél Istentől) pont Gabi és Bence írta, én most megpróbáltam egyszerűbb tételeket írni, mint az Ébredés, Égi faló vagy falakon túl.

A lemezen egy feldolgozás is helyet kapott, ami egyébként nem szokatlan tőletek. Most hogy esett Zámbó Jimmyre a választásotok, szándékosan egy, a zenétektől alapvetően távol álló műfajhoz szerettetek volna nyúlni?
Ez megint egyszerű történet. Sok barátom és ismerősöm ajánlotta már a Még nem veszíthetek dal-t, hogy szerintük hitelesen elő tudnám adni. Rengeteg olyan dal van itthon, amit nagyon erősnek érzek, de úgy gondolom, hogy ha magam módján hozzá tudok nyúlni, akkor el tudom juttatni egy fiatalabb generációhoz is. Ezt szinte már feladatomnak érzem, ezért szoktam feldolgozásokhoz nyúlni.

Március 7-én pedig megjelenik az Illés című kislemezetek, amin három ikonikus Illés dalt dolgoztok fel. Mi inspirálta, hogy stúdiófelvételen is kiadjátok ezeket a feldolgozásokat, az Illés 60 koncert után?
Miközben csináltuk ezt a három dalt, annyira megszerettük őket, hogy úgy éreztük, ezt mindenképp meg kell jelentetni, mert ha csak egyszer elhangzik az Arénában, akkor utána a feledés homályába merül. Iszonyat sokat foglalkoztunk vele és zenének nincs is túl sok köze az eredetihez, tehát már szinte sajátunkénak éreztük. Az énekek pedig úgy meg voltak írva, hogy azok még ma is működnek.

https://open.spotify.com/artist/6n5H1tB4XabSOpWtIbtnzv?si=DT4kHC7KQkCthqDW5DxjeQ

Van személyes kedvenced a lemezről, ha igen, melyik dal és miért?
Talán a Síkba rejtett üveggömb a kedvencem. Mindent, amit a Kills-el képviselni szeretnék, sikerült érvényesíteni. A zene nagyon nagy flow-ban van, a szöveggel próbáltam körülírni a szorongás érzését és azt hiszem, a dal végén sikerült elmondanom a megoldást is, amire évek alatt sikerült rájönnöm. Erre a dalra szerintem nagyon sok év múlva is büszkék leszünk.

Nőnapi bál tematikájú koncerttel is készültök – ezt hogy kell elképzelni, honnan jött az ötlet?
Az ötlet onnan jött, hogy a koncert véletlenül pont nőnapra esik. (nevet) Az az igazság, hogy mókás fiúk vagyunk a való életben és amikor bedobódott, hogy valamit kellene csinálni, iszonyat brainstorming indult be és kábé mindent meg is valósítunk ebből, szóval a koncerten várható igen sok meglepi, úgyhogy várunk mindenkit szeretettel!

Fotó: Zsiga Pál
Írta: Rozsnyai Zsófia

spot_img

Ez is érdekelhet

Megnyílt a LISTEN., a Zene Háza új időszaki kiállítása

LISTEN. – Zenei utazás a világ körül címmel megnyílt a Magyar Zene Háza harmadik időszaki kiállítása, mely világkörüli...

“A Pál utcai fiúk előadás nem érhet véget a tapsrendnél“ – Újra a Budapest Park színpadán A GRUND – vígszínházi fiúzenekar

A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi előadásának színészei: Ember Márk, Fesztbaum Béla, Medveczky Balázs,...

Az első Hangadók lépnek fel szerdán a Dürerben

Elérkezett a nagy pillanat a Jägermeister Hangadó tehetségprogram nyertesei számára, akik március 12-én a Dürer Kert Nagytermében léphetnek...

Költözz 4 napra a Parkba, és írd meg a következő slágert!

A Budapest Park a Banana Records kiadóval és kreatív ügynökséggel közösen dalszerzőtábort szervez május 12. és 15. között....