Duplázik a Hungária együttes az MVM Dome-ban!

Dátum:

Nem, ez nem áprilisi tréfa! A hatalmas érdeklődésre való tekintettel, a legendás Hungária együttes egy újabb felejthetetlen estére visszatér! A már meghirdetett 2025. június 6-i koncert után, egy ráadás koncertet is adnak 2025. június 7-én, az MVM Dome-ban.

A Hungária együttes ikonikus tagjai – Fenyő Miklós, Novai Gábor, Dolly és Szikora Róbert – még egy este erejéig színpadra állnak, és még egyszer fergeteges házibulivá varázsolják az ország legnagyobb fedett csarnokát. Együtt táncolhatunk és együtt énekelhetjük a legnagyobb slágereket, mint például a Hotel Menthol, az Isztambul, a Limbó hintó, a Csókkirály, így együtt repülhetünk vissza a jampik világába.

Még egy lehetőség, hogy élőben is átélhessük ezt a fantasztikus rock and roll party-t, még esély, hogy részesei lehessünk a Hungária együttes megismételhetetlen koncertjének!

Éljük át még egy este, hogy Micsoda buli!

Jegyek IDE KATTINTVA kaphatók.

spot_img

Ez is érdekelhet

„Manapság zenésznek lenni többet jelent, mint játszani a stúdióban vagy a színpadon” – The Cinelli Brothers interjú

2023-ban a Veszprém Blues fesztiválon játszott, május 21-én pedig első önálló budapesti koncertjére tér vissza hazánkba az olasz,...

A gyászfeldolgozásról szól a Tornóczky All Access új dala és klipje

Nehéz témát, a gyász feldolgozását, az elengedést és a továbblépést dolgozta fel legújabb dalában és az ahhoz készült...

„Én vagyok talán az utolsó blues zenész Magyarországon” – Hobo

De nem szereti a cikizést. Kilenc zenekaros koncert mellett „hobológia” előadásokkal és a jól ismert József Attila esttel...

“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” – Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban

Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus...