Dögös stoner, forró blues és pszichedelikus soul az A38 Orrában

Dátum:

12.09-én az A38 OrrStúdiójában először lesz hallható élőben az új felállású Woodstock Barbie!
 
A Woodstock Barbie még nyár elején búcsúzott el előző énekesnőjüktől Szandrától, de hamar megtalálták méltó utódját Ördög Dóra személyében, akivel új lendületet kapott a zenekar. Augusztus óta próbálnak együtt, Dóri nevéhez híven cseppet sem angyali a srácok között, és jó évtizednyi énekesi karriert tudhat a háta mögött. Az új felállást már élőben is tesztelték a temesvári Time to Rock fesztiválon, nagy sikerrel. Stay tuned, november végén kihozzák az új, első közös dalukat!
Addig is, itt a legutóbbi klipjük: 
 
 
A bulihoz csatlakozik még a The Royal Freak Out is, akik az energikus és erőteljes hangzásukkal és megjelenésükkel garantáltan bemelegítik az estét. A srácoknak december elején, közvetlenül a koncert előtt jelenik majd meg a legújabb daluk.
Addig is, itt a legutóbbi klipjük: 
 
 
Találkozzunk december 9-én az A38-on!
 
Jegyek a TIXAnál kaphatóak!
spot_img

Ez is érdekelhet

„Manapság zenésznek lenni többet jelent, mint játszani a stúdióban vagy a színpadon” – The Cinelli Brothers interjú

2023-ban a Veszprém Blues fesztiválon játszott, május 21-én pedig első önálló budapesti koncertjére tér vissza hazánkba az olasz,...

A gyászfeldolgozásról szól a Tornóczky All Access új dala és klipje

Nehéz témát, a gyász feldolgozását, az elengedést és a továbblépést dolgozta fel legújabb dalában és az ahhoz készült...

„Én vagyok talán az utolsó blues zenész Magyarországon” – Hobo

De nem szereti a cikizést. Kilenc zenekaros koncert mellett „hobológia” előadásokkal és a jól ismert József Attila esttel...

“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” – Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban

Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus...