Budapestre jön a zavart Disney hercegnő – Allie X koncert az A38 Hajón

Dátum:

Live Nation Archívum

Ötödik lemezével először érkezik Magyarországra Allie X. A kanadai énekes-dalszerző különleges hangulatú élő produkcióiról is ismert, így nem érdemes kihagyni június 28-i, A38 Hajós fellépését.

Hosszú hallgatás és elszigeteltség után 2024-ben tért vissza a közönség elé Allie, hogy a Girl With No Face lemezével újra elővegye a tőle jól megszokott goth-pop hangzást, de ezúttal még beljebb engedjen mindenkit a saját világába.

Az album egy mániákus utazás egy olyan művész elméjébe, aki épp három évet töltött elszigeteltségben, pályafutása során először magányos producer, író és kreatív hang lett. Állítása szerint ez a lemez egy intenzív küzdelmet dokumentál a hatalomért és az irányításért – kreatívan, szakmailag, mentálisan és fizikailag is. Az amúgy is elszigetelt folyamat közben 2022-ben kórházba került, és ennek következtében egészen a közelmúltig eltűnt a nyilvánosság elől. 

Tavaly tért vissza két teltházas észak-amerikai turnéval, ami a kritikusi- és közönség elismerésekben gazdag album megjelenését kísérte. A korai 80-as évek újhullámos szcénájának technológiája és a hedonizmusa által inspirált album analóg irányultságú dalai szöges ellentmondások sorozata: retro hangulatúak, de ultramodernek, témájukban kiszámíthatatlanok, mégis táncolhatóak, megközelíthetőek, ugyanakkor elragadóan fenyegetőek. Egyszóval a Girl With No Face teljesen különbözik a mai alt popot uraló tökéletesre hangolt, automatizált formáktól. Ez a lemez már csak azért is különleges, mert ez lett Allie első saját maga által producerált albuma.

Az önirónia könnyíti a lemez agresszív hangulatát, különösen az olyan dalokban, mint a You Slept on Me és az Off With Her Tits, ami Allie X néhány nyugtalanítóbb gondolatának felemelő szatirizálása. A sötétségen túl jellegzetes, zavart Disney hercegnő pop érzékenységét még mindig sikerül a dalaiba szőnie.

X nem csak énekesnő, de vizuális művész is, így a produkció minden részletében tökéletesen kitalált megjelenést hordoz magában. A feltűnő albumborító, egy piros, fekete és fehér tritone kép, ahol Allie saját arcának egy repedt papírmasé másolatát szorítja fekete kesztyűs kezeivel. Ahogy maga a zene is, ez talán a művész identitásának eddigi legközvetlenebb és egyben leginkább megzavaró ábrázolása.

Az erős vizuális reprezentáció pedig a koncerteken is visszaköszön, így nem csak a zavart Disney hercegnő hangzást hallhatják, de biztosan különleges látványban is részesülnek, akik ellátogatnak az A38 Hajóra június 28-án, Allie X első magyarországi koncertjére. 

spot_img

Ez is érdekelhet

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az...

Jean-Michel Jarre az Arénában

Jean-Michel Jarre, az elektronikus zene atyja egy fantasztikus show-val érkezik 2025. június 26-án, a Papp László Budapest Sportarénába.A...

A gyilkos riffek és könyörtelen groove-ok királyai 2019 után újra önálló koncertet adnak Budapesten!

A modern metál egyik legmeghatározóbb zenekara a MACHINE HEAD, 2025 nyarán nagyszabású fesztiválturnéval tér vissza Európába. Az intézménnyé...

Megnyílt a LISTEN., a Zene Háza új időszaki kiállítása

LISTEN. – Zenei utazás a világ körül címmel megnyílt a Magyar Zene Háza harmadik időszaki kiállítása, mely világkörüli...