A vikingek már Budán vannak!

Dátum:

A viking- és folkmetal egyik legautentikusabb képviselője, a Skálmöld nemrég adta ki öt évnyi várakozás után hatodik nagylemezét, Ýdalir címmel. A 2009-ben formálódott izlandi, Reykjavikból indult zenekar új lemezén is a megszokott sallangmentes módon, a nyelv és a témák autentikusságára építve idézi meg a skandináv mitológia világát: dalaikat a sors három skandináv istennője, a Nornák ihlették: Urðr a múltat, Verðandi a jelent és Skuld a jövőt képviseli. A számok fő inspirációi a hazánkban is jól ismert Edda-énekek, vagyis az izlandi hősi énekek és mítoszok sok évszázados gyűjteménye.
 
 
A csapat már nem egyszer fordult meg Magyarországon: a Finntroll vendégeként például 10 éve és 2022 novemberében is láthattuk őket, most pedig főzenekarként térnek vissza október 25-én. A Skálmöld tagjai az észt folklórt epikus metal zenével keverő Metsatöll, illetve a 2017-ben debütált, a természeti és mitológiai témákat a világűrrel kombináló kanadai Atavistia társaságában játszanak az Analog Music Hall színpadán.
 
spot_img

Ez is érdekelhet

Az Alter Bridge Budapesten is bemutatja új lemezét 

Az Alter Bridge jövőre visszatér Európába, hogy egy 31 állomásos turné keretében mutassa be év elején érkező, azonos...

“A nagyzenekari zenélés volt az igazi álmunk” – The Roving Chess Club interjú

A tavaly feltűnt The Roving Chess Club megszólalásban ötvözi a 60-as évek angolszász-folkzene harmónia dús világát a brit...

“A rock&roll-t nem lehet megjátszani” – The Damn Truth

Classic rock, blues rock, rock 'n' roll, hard rock? Nem is igazán számít, csak az, hogy idén nyáron...

„Nagyon fontos a felfedezés-érzés” – Bóna Márk interjú

Bóna Márk 2004 óta dolgozik a Sziget stábjában, az elmúlt 20 évben egy kisebb kilengéssel neki köszönhettük a...