“A Pál utcai fiúk előadás nem érhet véget a tapsrendnél“ – Újra a Budapest Park színpadán A GRUND – vígszínházi fiúzenekar

Dátum:

A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi előadásának színészei: Ember Márk, Fesztbaum Béla, Medveczky Balázs, Wunderlich József és Zoltán Áron június 29-én visszatérnek a Budapest Parkba. Dés László és Geszti Péter közönségkedvenc betétdalai mellett hazai és nemzetközi feldolgozásokkal is készül a különleges zenekar, amelynek tagjai már alig várják, hogy egy estére a Budapest Parkba költöztessék a számukra is sokat jelentő grundot. 

2017 tavaszán a Vígszínház társalgójába hívtam egyeztetésre a fiúkat – szó szót követett, és az este végére megalakult A GRUND – vígszínházi fiúzenekar. Olyanok voltunk, mint egy gimnáziumi rockzenekar, ráadásul az első fellépésünk is a ‘suli’ egyik rendezvényén volt: a 2017-es VígMajálison adtuk elő először ezeket a dalokat koncertszerűen Szinte hihetetlen, hogy nyolc évvel később már a második Budapest Parkos fellépésünkre készülünk” – mondja Fesztbaum Béla, a zenekar vezetője. 

A Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián színpadi adaptációja alapján készült A Pál utcai fiúk premierje 2016 novemberében volt a Vígszínházban Marton László rendezésében, ahol azóta is hatalmas siker övezi a produkciót. A GRUND – vígszínházi fiúzenekar a Dés-Geszti betétdalok mellett hazai és nemzetközi feldolgozásokat is beemelt a repertoárjába, sőt: két saját dalt is írtak. Ez utóbbiak különlegessége, hogy soha nem adták ki őket, a közönség kizárólag élőben, a koncerteken hallhatja azokat. A június 29-ei Budapest Parkos fellépésükre pedig terveik szerint elhozzák harmadik közös szerzeményüket is, amely itt debütál majd. 

Nem ez lesz azonban az egyetlen meglepetés: a zenekar a tavalyi évhez hasonlóan idén is Dés Lászlóval kiegészülve lép majd színpadra, akivel szintén új, közösen előadott feldolgozásokkal készülnek. 

Mondhatom azt, hogy két zenekarom van, az egyik egy még fiktív a Hogyan tudnék élni nélküled filmben működő Kuplung zenekar, akikkel hátha egyszer még nagyot álmodhatunk. Emellett pedig nagyon jó érzés kimondani, hogy van A GRUND – a vígszínházi fiúzenekar, akikkel már sok éve zenélhetünk együtt színpadokon, de a Budapest Park mindig kiemelkedő jelentőséggel bír” – meséli Ember Márk.

Nem meglepő tehát, hogy ők maguk is izgatottan várják ezt az estét: “A Budapest Parknak brutális atmoszférája van: mintha egy kicsit elköltöznénk egy másik univerzumba. Ott mintha minden hangnak, minden szónak nagyobb súlya lenne. És ez maga a csoda – az együttlét csodája” – teszi hozzá Wunderlich József arról, miért ennyire különlegesek számukra az itt töltött esték. 

Ehhez a csodához pedig mind a színházi előadásokon, mind A GRUND – vígszínházi fiúzenekar koncerteken hozzátesz a közönség is, hiszen ahogy Fesztbaum Béla fogalmaz: “A Pál utcai fiúk előadása nem érhet véget a tapsrendnél. Ez több, mint egy egyszerű zenés sikerdarab: amit képvisel, az egy embereket mélyebben érintő ügy, amelynek a szellemiségét igyekszünk átadni zenekari fellépéseinken is. Éppen ezért is vagyunk borzasztóan hálásak a bennünket a kezdetektől támogató csodálatos közönségnek, hogy 2025-ben újra miénk lehet a grund a Budapest Parkban.”

A GRUND – vígszínházi fiúzenekar 2025. június 29-én lép fel a Budapest Parkban

spot_img

Ez is érdekelhet

Megnyílt a LISTEN., a Zene Háza új időszaki kiállítása

LISTEN. – Zenei utazás a világ körül címmel megnyílt a Magyar Zene Háza harmadik időszaki kiállítása, mely világkörüli...

Az első Hangadók lépnek fel szerdán a Dürerben

Elérkezett a nagy pillanat a Jägermeister Hangadó tehetségprogram nyertesei számára, akik március 12-én a Dürer Kert Nagytermében léphetnek...

Költözz 4 napra a Parkba, és írd meg a következő slágert!

A Budapest Park a Banana Records kiadóval és kreatív ügynökséggel közösen dalszerzőtábort szervez május 12. és 15. között....

“Már el kéne engedni, de még reméled, hogy visszavár” – debütál CARI legújabb dala, a don’t let go!

Megérkezett a közelgő CARI EP második előfutára, a don’t let go! Az anyag címadó dala, a killing spree...