A blues zenészek a színpadon halnak meg

Dátum:

Fekete Jenő a Palermo Boogie Gang, majd a Muddy Shoes zenekar tagjaként vált a hazai blues élet meghatározó alakjává. Több mint 30 évig csak angolul énekelt, de 2019-ben Sárarany című első szólólemezén magyarrá váltot. Azóta visszatért a blues klasszikusokhoz: május 16-án a T. Rogers zenekarral közösen alkotott Chicago Blues Union projektjét viszi a LOTS Music szervezésében az Analog Music Hall színpadára.

Fekete Jenő gitáros, énekes az egyik legelismertebb és talán legkeresettebb hazai blues zenész. Eredetileg szobrásznak tanult. Fiatalon még a budai Várban is restaurált. Bár állítása szerint jobban megélhetett volna ebből, mint a zenélésből, utóbbiért szenvedélyesen kezdett rajongani, miután megismerte a rock and rollt, a  Beatles-t, Jimmy Hendrix-et, a Rolling Stones-t, majd nem sokkal később a blues klasszikusokat: Ray Charles-t, B. B. King-et és Muddy Waters-t. A bakelitlemezekről hallás után tanult meg gitározni. Fiatalkori zenei élményei hatalmas hatással voltak rá.

A 80-as években képzőművészeti szakközépiskolásként alapította meg a Palermo Boogie Ganget, aminek újdonsága épp az volt, hogy az országosan ismert Hobo Blues Band-del szemben ők nem a rock, hanem a tradicionális blues felől közelítették meg a műfajt, ráadásul angolul énekeltek. 1997-ben azonban besokallt. Volt olyan év, amikor 300 koncertet is adtak, így egyre kevésbé érezte, hogy lehetősége van a fejlődésre az állandó robotolás mellett. Új, felszabadító környezetet keresett. Ekkor alapította meg Nagy Szabolcs zeneszerző-zongoristával a Muddy Shoes formációt. Mindkét zenekarral sok lehetőségük nyílt külföldön. 

Persze ezután is sokáig azok közé tartozott, akik több napon koncerteznek, mint amennyin nem. 2018-ban például közel 200-szor állt színpadra, árulta el egy évvel később a Magyar Narancsnak adott interjújában, ahol hozzátette, szerinte csak így lehet „megéldegélni” a bluesból. „Ha valaki szívvel-lélekkel csinálja, az könnyen belehalhat. Lehet, hogy kevesebbet kéne koncertezni, több pénzért” – mondta betegségére is utalva. Pár éve ugyanis kényszerpihenőre ment: becsípődött egy ideg a gerincében, ami kisugárzott a végtagjaira, így a kézfeje is begyulladt, egy ideig gitározni sem tudott. Majd a sok fekvéstől tüdőembóliát kapott.

Akkor az egész hazai blues zenei szcéna összefogott érte, megsegítésére jótékonysági koncertet szerveztek. Azóta szerencsére felépült. Nem sokkal később kiadta első magyar nyelvű szólólemezét, a Sárarany-t, 2022 óta pedig a T. Rogers zenekarral együtt alkotják a Chicago Blues Union formációt. A projekt műsorának középpontjában a legendás Chicago-blues klasszikusok állnak, autentikus előadásban, egy kis személyes ízzel megbolondítva. 

Fekete Jenő szerint az igazi blues zenészek olyanok, mint Moliére, az előadás közben a színpadon éri őket a halál, sosem mennek nyugdíjba. Ő sem tervez. Bár kicsit morbid, való igaz, hogy egy blues koncerten a közönség is érzi, itt mindennek tétje van.

Ahogy 6 évvel ezelőtt megjósolta, Fekete Jenőt ma már ritkábban láthatja a közönség, azonban akkor mindig nagyot szól. Legközelebb 2025 május 16-án, az Analog Music Hall megújult klubszínpadán sír fel gitárja. 

Egy korábbi interjúnkat, amit Fekete Jenővel készítettünk IDE KATTINTVA lehet olvasni.

spot_img

Ez is érdekelhet

Indul a nyár az A38-on: MOVA, Iceboyz és Kieza a tetőteraszon!

Egy este, három előadó – május 7-én érdemes az A38 felé venni az irányt, ha egy szuper eseménnyel...

A Three Days Grace Budapesten kezdi turnéját

A többszörös platinalemezes hard rock csapat idén ősszel európai és angliai turnéra indul. A 21 állomásos koncertkörút első...

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...