Zeneszöveg.hu-beszélgetések – Szabó Ági

Dátum:

A Zeneszöveg.hu oldal több, mint 10 évvel ezelőtt indult, azzal a szándékkal, hogy azt a hatalmas kincsestárat, amelyet az anyanyelvünkön született dalok jelentenek – legkedvesebb népdalainktól az 1930-as évek kupléin át a napjainkra aranykorát élő alternatív zenei költészetéig – összegyűjtve megőrizzék és mindenki számára hozzáférhetővé tegyék. Úgy tűnik, a misszió tömegeket talál meg,  hiszen a zenehallgatók és előadók közös együttműködésével mára hatalmas adatbázis őrzi zenével írt anyanyelvünket.

A Zeneszöveg.hu megköszönve mindenkinek az eddigi közös munkát, most megmutatja, kik rejlenek a versszakok, rímek és gondolatok mögött. A Zeneszöveg.hu beszélgetések sorozatban a legkülönfélébb stílusokból érkező szerzőket szólaltatnak meg, helyszínként pedig a budapesti Muzikum Klub & Bisztró szolgál. Lesznek dalszövegírók, akik a háttérben írják a nap, mint nap dúdolt sorokat és lesznek előadók, akik saját szavaikat éneklik. Bár a beszélgetések elsősorban a dalszerzésről és a dalszerző pályájáról szólnak, a különböző személyiségek végül kibújnak a kérdések sora mögül és abban a formában mutatkoznak meg, ahogy talán ritkán látni őket. 

spot_img

Ez is érdekelhet

New Orleans-i dzsesszhagyomány Budapesten

Április 16-án Magyarországon is bemutatja legújabb lemezét a The Hot 8 Brass Band. A harmincéves fúvószenekar a hiphop...

Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!

Az Elefánt zenekart utoljára tavaly szeptemberben csíphettük el önálló nagykoncerten Budapesten, az évet pedig a Budapest Park Winterfest...

Tűzoltás Vodka for Kids-szel

A Vodka for Kids erősen bekezdi 2025-öt: új videoklippel és országos turnéval indítja az évet a zenekar. Az...

Stoner rock eksztázis – 1000Mods március 5-én ismét az A38 Hajón

A budapesti közönség hamarosan újfent tanúja lehet annak a zenei energiának, amely a 1000Mods-t a kortárs heavy rock...