Új dalaival érkezik Budapestre nothing, nowhere

Dátum:

Nothing, nowhere egy vermonti pincében, magányában kezdett el dalokat írni és feltölteni azokat SoundCloud-ra, 10 hónap alatt pedig egymillióan kezdték el hallgatni, dalai otthonra leltek az interneten. A projekt mögött álló Joe Mulherin később zenészeket gyűjtött maga köré és a pincéből kitörve színpadra vitte dalait. Első budapesti koncertjére minden jegy elkelt, második hazai koncertje azonban mindeddig a Covid-járvány miatt váratott magára, december 6-án azonban a napokban megjelent, CYAN1DE című kislemeze új számait is bemutatja az Akvárium Klubban.
 
Nothing, nowhere 2015-ben jelentette meg első kislemezét Bummer EP címen, következő anyagát pedig már a Synergy Records égisze alatt adta ki. Zenéje a középnyugati emo találkozása a déli trappel: szívritmuszavaros gitárriffek vegyülnek könyörtelen elektronikus ütemekkel, dalszövegei pedig gyakran táplálkoznak a fájdalomból és magányos érzelmekből. Nothing, nowhere gyakran beszél a mentális egészség fontosságáról is. 
 
 
Nálunk 2018-ban koncertezett először, a dürer kertes koncertre minden jegy elkelt, a nagy visszatérés pedig 2020-ban lett volna, azonban jól ismert okok miatt a turné végül 2022 őszére csúszott. Nothing, nowhere azonban addig sem volt tétlen: 2021-ben megjelent Trauma Factory c. lemeze, novemberben pedig CYAN1DE címen adott ki új kislemezt Pete Wentz-zel közreműködve. 
 
Jegyeket a december 6-ai Akvárium Klub koncertjére ITT tudtok még váltani!
 
spot_img

Ez is érdekelhet

“A Blahalousiana, a Carson Coma, Lil Frakk és a Valmar besétálnak egy szobába…”

Tavaly, év végén 4. alkalommal került megrendezésre a prominens- és feltörekvő dalszerzők/előadók/producerek részvételével zajló KEMP Dalszerzőtábor. Most két...

JOSH SMITH KONCERT BUDAPESTEN

Az amerikai blues gitáros a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után...

Kísérteties párhuzam ez a világgal, amiben élünk

Brother Belmont valójában Jósa Tamás alteregója, aki évekig különböző produkciók (Iron Maidnem, divideD, Rockstars Not Dead) élén, több...

Ismét Budapesten a holland indie csapat – Son Mieux koncert a Turbinában

November 2-án érkezik Budapestre Hágából az idén 10 éves Son Mieux, hogy egy felejthetetlen este során megtáncoltassák a...