Történetek a Backstage-ből – megjelent a Budapest Park kulisszái mögé kalauzoló jubileumi kiadvány

Dátum:

November 3-tól elérhető a Backstage című könyv, amely zenészek, zeneipari szakemberek és az idén tízéves Budapest Parkot megálmodó stáb igaz történetein keresztül, exkluzív fotókkal illusztrálva mutatja be a koncerthelyszínt, a Libri Kiadó gondozásában.
 

A szerző, Sajó Dávid a zeneipari szereplők anekdotáit heteken keresztül hallgatva térképezte fel a Budapest Park “legendáját”, és hozott felszínre régen vagy akár sohasem hallott személyes történeteket. Egy ilyen jól működő vállalkozásnál hajlamosak vagyunk megfeledkezni a kezdeti nehézségekről – pedig az idei szezont rekord nézőszámmal záró szórakozóhely történetében ebből is jó néhány adódott. A hely megalkotói őszintén mesélnek arról, hogyan kapaszkodtak elérhetetlennek tűnő álmaikba akkor is, amikor a legtöbben már lemondtak róluk; milyen tapasztalatokkal gazdagodtak, és mi az, amit ma már máshogy csinálnának; mik voltak azok a sorsfordító döntések, amelyek végül a Budapest Park sikeréhez vezettek. A sztorit zeneipari szakemberek és zenészek soha nem hallott, a kulisszák mögött zajló történetei színesítik. Mi volt Marsalkó Dávid (Halott Pénz) legemlékezetesebb parkos pillanata? Hogyan rombolta le a Bohemian Betyars az öltözőt? Ki az, aki 8 hónapos terhesen állt színpadra, miközben a nőgyógyásza minden lépését kémlelte? És egyáltalán, milyen koncertekre járnak szabadidejükben kedvenc magyar sztárjaink? A Backstage című kiadványban ezekből a történetekből is szemezgethetünk.

 


 

A Park olyan sikersztori, amelynek a történetét összegyűjteni és bemutatni legalább akkora élvezet, mint pár évvel korábban Iggy Popot látni vonaglani azon az óriási színpadon. Remélem, hogy sikerül visszaadni ebben a könyvben a rengeteg szeretetet, pozitív gondolatot és európai felfogást, mert ez a történet tényleg megér minden beleölt munkaórát.” – írja a közös munkáról a könyv szerzője, Sajó Dávid.

A Backstage amellett, hogy bemutatja, hogyan vált a Budapest Park az ország első számú koncerthelyszínévé, igazi kordokumentum, ami átfogó körképet ad a hazai zenei életről. A történetet ráadásul a helyszín kiváló fotósainak szemén keresztül követhetjük végig, ugyanis  több mint 500 fotóval illusztrálják. Ezek az exkluzív képek egyszerre mutatják meg a Park monumentalitását, kalauzolják körbe az olvasót olyan helyszíneken, amit a közönség sohasem lát, és engednek betekintést a “Park-családba”, vagyis megismerhetjük az embereket, akik az év 365 napján azért dolgoznak, hogy kint hagyhassuk a valóságot. Illetve az is kiderül, milyen, az országhatáron túlra nyúló terveik vannak a jövőben.

A könyv megjelenéséhez egy különleges együttműködés is társul. November 10. és december 11. között a belváros egyik kedvenc újhullámos bisztrója, a Madhouse ugyanis kifejezetten a könyv ihlette menüvel várja a vendégeket az Anker közben – például kipróbálhatjuk, milyen a tubis desszert. A Piszkor Norbert séf által megálmodott különleges étlapon elsősorban olyan ételek kaptak helyet, amelyek a backstage-ben átbulizott éjszaka után is jóleső gyógyírként szolgálhatnak. Amennyiben erről a menüsorról választ valaki, a befolyt összeg egy részével a Fábián Juli Emlékalapítványt támogathatja, amelynek célja, hogy olyan zenészeknek segítsen, akik hosszan tartó betegség miatt nem tudnak dolgozni.

A képes kiadvány tehát már érhető el a Libri könyvesbolt hálózatában vagy a Budapest Park weboldalán online. Akik koncertjegy mellé vásárolják a budapestpark.hu-n, kedvezményes áron és szállítási díj nélkül juthatnak hozzá.

Backstage könyv: https://www.budapestpark.hu/events/backstage-a-nagy-park-konyv

Budapest Park fotók: Rosta Márk
Könyv fotók: Kiss Laura Kata

spot_img

Ez is érdekelhet

“Feltáratlan, érintetlen kincsek” – Pásztor Anna interjú a fogyatékosügyi, zenei mentorprogramról

A legnagyobb sztárok sorakoztak fel a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című fogyatékosügyi, zenei mentorprogramhoz....

Először jön Magyarországra a leghíresebb tetováló zenész – Kat Von D Budapesten

Június 11-én az A38 Hajón ad koncertet, az egykori LA Ink sorozatból is ismert tetoválóművész, zenész Kat Von...

Budapestre jön a zavart Disney hercegnő – Allie X koncert az A38 Hajón

Ötödik lemezével először érkezik Magyarországra Allie X. A kanadai énekes-dalszerző különleges hangulatú élő produkcióiról is ismert, így nem...

A Franz Ferdinand a Művészetek Völgyében mutatja be új albumát

Az idén hatodik lemezével jelentkező skót zenekar az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján....