Tom Odell – The Monsters Tour, 2022

Dátum:

Tom Odell – az Ivor Novello-díjas zseniális dalszerző, a billentyűk koraérett mestere – játszmája csúcsán van. Nem mintha a chichesteri születésű csodagyereknek díjak tucatjai és a több mint 2 milliós lemezeladás mellett bármit is bizonyítania kellene még.
Debütáló albuma, a 2013-as Long Way Down meg sem állt a slágerlisták éléig az Egyesült Királyságban, második lemeze, a Wrong Crowd pedig nagyrészt megismételte elődje sikerét. Még mindig csak 27 éves volt, amikor visszatért a harmadik, Jubilee Road című anyagával – egy karriert meghatározó lemezzel, amelyen a sokrétű fiatal művész teljes mértékben átvette az irányítást: dalszerzőként, énekesként és producerként is összerakta élettel teli stílusát. Negyedik albuma, a monsters 2021-ben jelent meg, és rögtön a negyedik helyen kezdett az Egyesült Királyság albumlistáján, így Odell negyedik Top 10-es lemeze lett zsínórban.
Anglia egyik vezető fiatal művészét Lily Allen fedezte fel, akit lenyűgözött színpadi jelenléte. Tom Odell elképesztő élő fellépéseiről ismert, ahogyan az elejétől a végéig magával ragadja közönségét, és a koncertjei egészen új dimenzióban mutatják be népszerű, szenvedélyes, érzelmes dalait.
 
Tom Odell vadonatúj, Monsters Tour 2022 elnevezésű turnéjának részeként szeptember 28-án Budapesten lép fel a Barba Negrában. Jegyek január 28-án, pénteken 10 órától kaphatók a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.rock1.hu oldalakon.
spot_img

Ez is érdekelhet

“Feltáratlan, érintetlen kincsek” – Pásztor Anna interjú a VARÁZSCERUZA fogyatékosügyi, zenei mentorprogramról

A legnagyobb sztárok sorakoztak fel a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című fogyatékosügyi, zenei mentorprogramhoz....

Először jön Magyarországra a leghíresebb tetováló zenész – Kat Von D Budapesten

Június 11-én az A38 Hajón ad koncertet, az egykori LA Ink sorozatból is ismert tetoválóművész, zenész Kat Von...

Budapestre jön a zavart Disney hercegnő – Allie X koncert az A38 Hajón

Ötödik lemezével először érkezik Magyarországra Allie X. A kanadai énekes-dalszerző különleges hangulatú élő produkcióiról is ismert, így nem...

A Franz Ferdinand a Művészetek Völgyében mutatja be új albumát

Az idén hatodik lemezével jelentkező skót zenekar az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján....