The Prodigy és Indira Paganotto a 2023-as Sea Star Fesztivál első bejelentett headlinerei!

Dátum:

Egészen különleges fesztiválélményben lehet része annak, aki úgy dönt, hogy a horvátországi Umagba utazik május 19-20. között, ugyanis ekkor rendezik meg az 5. Sea Star Fesztivált. A Stella Maris lagúnájának üdülőnegyedében, mindössze csak pár méterre a tengertől olyan nevek lépnek majd színpadra, akik garantáltan megadják a nyári hangulatot. Itt lesz egy igazi zenei óriás, akinek visszatérése ebben a fesztiválszezonban az egyik legkeresettebbek között van – pár év kihagyás után újra zenél a The Prodigy. A másik headliner pedig a feltörekvő techno-üdvöske, Indira Paganotto, aki most először lép a Sea Star színpadára. 
 
 
The Prodigy évtizedek óta vezeti a zenei globális piacot. Ők voltak az első Sea Star headlinerei. Kifogyhatatlan energiájukat a legnagyobb színpadokra is elhozzák 2023-as világkörüli turnéjuk keretében.
The Prodigy és a Sea Star Fesztivál már korábban is történelmet írt együtt; 2017-ben a zenekar teljesen megőrjítette a közönséget a fesztivál legelső évében, és fellépésével feltette Umagot az európai fesztiváltérképre. A zenekar tagjai az akkori turnéjuk egyik legjobb előadásának nevezték azt a fellépést.
 
"Amikor 2017-ben elindítottuk a Sea Star-t, volt egy 5 éves tervünk, hogy a régió egyik legfontosabb fesztiváljává tegyük, ezért meghívtuk a Prodigy-t, hogy nagy lökést adjon nekünk már az elején. A körülmények úgy diktálták, hogy az ötödik alkalom csak a hetedik nyáron jöjjön el, de szerencsére az első Sea Star headlinerek pontosan olyanok, akiket a világ összes nagy fesztiválja szívesen látna a line-upjában. A The Prodigy a Sea Star-t választotta, ami azt mutatja, hogy küldetésünk sikeres volt, és hogy a zenekar és az EXIT csapata közötti kötelék elszakíthatatlan" – mondta a Sea Star Fesztivál igazgatója, Sanjin Djukic.
 
 
Indira Paganotto most először érkezik a Sea Star színpadára. Ő a globális techno színtér egyik legizgalmasabb új neve, aki energikus előadásaival világszerte meghódítja a közönséget. A techno és a psytrance egyedi kombinációját ezúttal az umagi lagúnába hozza majd el. több infó itt!
spot_img

Ez is érdekelhet

Az Alter Bridge Budapesten is bemutatja új lemezét 

Az Alter Bridge jövőre visszatér Európába, hogy egy 31 állomásos turné keretében mutassa be év elején érkező, azonos...

“A nagyzenekari zenélés volt az igazi álmunk” – The Roving Chess Club interjú

A tavaly feltűnt The Roving Chess Club megszólalásban ötvözi a 60-as évek angolszász-folkzene harmónia dús világát a brit...

“A rock&roll-t nem lehet megjátszani” – The Damn Truth

Classic rock, blues rock, rock 'n' roll, hard rock? Nem is igazán számít, csak az, hogy idén nyáron...

„Nagyon fontos a felfedezés-érzés” – Bóna Márk interjú

Bóna Márk 2004 óta dolgozik a Sziget stábjában, az elmúlt 20 évben egy kisebb kilengéssel neki köszönhettük a...