Sztárproducerekkel készítette új anyagát a cseh zenekar – kint van az I Love You Honey Bunny videója

Dátum:

Bár viszonylag ritka, hogy hazánkba eljusson a környező országok feltörekvő csillagainak híre, a prágai székhelyű, indie-pop-rockot finoman elektronikával fűszerező I Love You Honey Bunny nem ismertelen a magyar koncertre járó közönség számára. Eddig összesen hat alkalommal játszottak nálunk, koncerteztek az Ivan and the Parazol társaságában az A38-on és az Akváriumban is, de a Szigeten és a V4 Fesztiválon is felléptek. Májusban pedig újra visszatérnek hozzánk, egy nem is akármilyen új anyaggal.
 
 
A még most is szemtelenül fiatal csapat 2018. őszén jelentette meg bemutatkozó lemezét, amellyel azonnal felhívták magukra a kritikusok, a koncertszervezők és a közönség figyelmét is. Egyszercsak a leghíresebb, világsztárokat felvonultató cseh fesztiválok (Rock For People, Colours of Ostrava) színpadain találták magukat, sőt, ők melegítették a terepet példáult az alt-J koncertje előtt.
 
 
Sokszor “az ifjú kelet-európai Arctic Monkeys”-ként hivatkoznak rájuk, ami nem véletlen, hiszen a dallamos, gitárcentrikus, energikus dalaikkal pont olyan bátran kísérleteznek, mint ahogy azt Alex Turnerék teszik. Szövegeikben gyakran feszegetnek a generációjukat foglalkoztató, fontos társadalmi és politikai kérdéseket, és ez a most megjelenő Lose Control című dal esetében sincs másképp. Erről Sebastian Jacques, a zenekar frontembere a következőképp mesél:
 
“Ez a dal arról az érzésről szól, amikor elveszted az irányítást a saját életed felett. De ez nem az a fajta kontrollvesztés, amikor feladod, csak valahogy elsodornak az események. Amikor nem is követed már, mi folyik körülötted, a fejed pedig folyamatosan zsong. És amikor megpróbálsz egy kis időt nyerni, akkor csak még több dolog gyűlik össze, és az egész csak egy soha véget nem érő, ördögi körré válik.”
 
 
A dalhoz egy különleges helyszínen, egy ‘70-es évekbeli brutalista épületben forgattak klipet. Az itt található “vörös szoba” szolgált a videó helyszínéül, aminek élénk, kissé talán agresszív hatású színe remekül passzolt képileg a Lose Control világához. 
 
“A klip elején egy csomó ember sétál a folyosón, ők valamiféle névtelen lények, akik bent ragadtak egy furcsa rendszerben. Ez egyfajta Pink Floyd – The Wall referencia is számunkra.” – mondta el Martin Šolc (gitár).
 
 
A Lose Control tehát egy különös, mégis valahogy ismerős világba kalauzolja el a közönséget, mindeközben egyfajta esszenciája is a tavasszal érkező, We Just Had A Wonderful Time című nagylemeznek, amelyen az I Love You Honey Bunny mellett igazi sztárproducerek is dolgoztak. Letette kéznyomát a brit alternatív rock egyik kiemelkedő duójánakl, a Blood Red Shoesnak az egyik fele, Steven Graham Ansell, illetve a  legkeresettebb holland formációból, a Klangstofból ismert Koen van der Wardt is. Az utolsó simításokat, vagyis a keverést pedig az a Robin Schmidt végezte, aki korábban már olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint a Placebo, Ben Howard, James Arthur, a The 1975 vagy a Two Door Cinema Club. A srácok a tervek szerint az áprilisban érkező albumot ráadásul május 31-én az A38-on a hazai közönségnek is bemutatják.
 
 
Fotók: Petra Charvátová
 
 
 
Ha még több ROCKSTAR-t olvasnál, kattints ide a legfrissebb online hírekért vagy keressétek a legújabb Rockstar Magazint a Relay és Inmedio boltok polcain (online a Laptapir.hu-n)! 
spot_img

Ez is érdekelhet

Az Alter Bridge Budapesten is bemutatja új lemezét 

Az Alter Bridge jövőre visszatér Európába, hogy egy 31 állomásos turné keretében mutassa be év elején érkező, azonos...

“A nagyzenekari zenélés volt az igazi álmunk” – The Roving Chess Club interjú

A tavaly feltűnt The Roving Chess Club megszólalásban ötvözi a 60-as évek angolszász-folkzene harmónia dús világát a brit...

“A rock&roll-t nem lehet megjátszani” – The Damn Truth

Classic rock, blues rock, rock 'n' roll, hard rock? Nem is igazán számít, csak az, hogy idén nyáron...

„Nagyon fontos a felfedezés-érzés” – Bóna Márk interjú

Bóna Márk 2004 óta dolgozik a Sziget stábjában, az elmúlt 20 évben egy kisebb kilengéssel neki köszönhettük a...