Szörnyek és sellők mentik meg a Balatont ebben az új mesekönyvben

Dátum:

Hogy kerül a Balatonba egy sellő? És miért bukkannak fel víziszörnyek a magyar tengerben? A most megjelent Balatoni kacsavész – Szörnyek és sellők című mesekönyvben Hany Istók barátai segítségével igyekszik megmenteni a gyengélkedő Balatont. Jeney Zoltán történetén keresztül a gyerekek a környezetvédelem fontosságával is találkozhatnak, megismerhetik a Balaton sokszínű „lakóközösségét” és azt is, miért érdemes őket megóvni. A könyv a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány Szörnyek és Sellők projektje keretében jelent meg a Lampion Könyvek gondozásában, a projekt pedig  a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program támogatásában  valósul meg. A megjelenéshez a Szörnyek és Sellők projekt keretein belül egy kisiskolásokat célzó ökológiai szemléletalakító oktatási program is kapcsolódik.

A Balatoni kacsavész – Szörnyek és sellők történetében Hany Istók, a Fertő tó fenegyereke igyekszik Sió, a Balaton tündére segítségére. A tavat ugyanis megbetegítették az emberek, akik mindig csak többet és többet vettek el dús nádasaiból és sásaiból. Hát, hogy hagyhatná ezt annyiban Hany Istók és a tündér hűséges kacsái? A ravasz fiú segítségül hívja barátait, akik messze földről érkeznek, hogy segítsenek a magyar tengeren… A könyv egy, a Balaton ökológiájával foglalkozó szórakoztató és tanító gyerekmese, amelyet Jeney Zoltán írt, a mesehősök Baranyai András (b) illusztrációjának köszönhetően kelnek életre. A mese egyik kulcsszereplőjét, a kavicsfogú álteknőst pedig úgy alkották meg, ahogy a gyerekek elképzelték, ugyanis tavasszal egy rajzpályázat keretein belül 5-9 évesek rajzolhatták meg, hogy ők milyennek képzelik ezt az ősi lényt. A legjobbnak ítélt rajz adta a kiindulópontot a könyvben szereplő illusztrációhoz. A pályázatra 252 rajz érkezett, melyekből egy válogatást a Művészetek Völgye fesztiválon ki is állítottak.

A könyv a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány projektje,  a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program támogatásában megvalósuló Szörnyek és Sellők projekt keretein belül jelent meg a Lampion Könyvek gondozásában. Jövőre egy éven keresztül Veszprém városa és a Bakony-Balaton régió közösen viseli majd az Európa Kulturális Fővárosa címet. A program célja, hogy 2023-ban a Bakony-Balaton egész térségében színes és változatos kulturális programokat biztosítson és valósítson meg. Ennek keretén belül született ez a könyv is, valamint ehhez kapcsolódóan a Veszprém-Balaton 2023. Zrt. a Művészetek a Vidékfejlesztése Alapítvánnyal egy közös oktatási programot is kidolgozott a Bakony-Balaton régió általános iskoláinak alsó tagozatos osztályainak. A program keretében drámapedagógus vezetésével ismerkedhetnek meg az 1-3. osztályos gyerekek a Balaton-felvidék természeti értékeivel, segítve a diákok fenntarthatósággal kapcsolatos szemléletének kialakítását, formálását, hogy ők maguk is olyan odaadással és nyitottsággal álljanak természeti környezetükhöz, mint a mesekönyv hősei.  A Veszprém-Balaton régióban 30-40 iskola vesz majd részt, így közel 1200 gyerek vehet részt a foglalkozásokon. A rendhagyó órák témája a Balaton természeti értékeinek és veszélyeztetettségének tudatosítása, a Balaton védelmére nevelés, a Balaton, mint egyedi ökoszisztéma értelmezése. Természetesen mindez játékosan, a gyerekek nyelvére lefordítva.️

A Balatoni kacsavész – Szörnyek és sellők mesekönyv szeptember végétől kapható minden nagyobb budapesti és vidéki könyvesboltban, valamint online felületeiken. 

 

spot_img

Ez is érdekelhet

“Feltáratlan, érintetlen kincsek” – Pásztor Anna interjú a fogyatékosügyi, zenei mentorprogramról

A legnagyobb sztárok sorakoztak fel a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című fogyatékosügyi, zenei mentorprogramhoz....

Először jön Magyarországra a leghíresebb tetováló zenész – Kat Von D Budapesten

Június 11-én az A38 Hajón ad koncertet, az egykori LA Ink sorozatból is ismert tetoválóművész, zenész Kat Von...

Budapestre jön a zavart Disney hercegnő – Allie X koncert az A38 Hajón

Ötödik lemezével először érkezik Magyarországra Allie X. A kanadai énekes-dalszerző különleges hangulatú élő produkcióiról is ismert, így nem...

A Franz Ferdinand a Művészetek Völgyében mutatja be új albumát

Az idén hatodik lemezével jelentkező skót zenekar az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján....