Szeptember 9-én, csütörtökön indul a Mertez X Robot Live koncertsorozat!

Dátum:

Csütörtökön indul a Mertez Management és a Robot klub közös koncertsorozata, a Mertez X Robot Live
 
Ugyan az ötlet már a koronavírus okozta lezárások előtt megszületett, a kényszerpihenő alatt teljesen kiforrta magát. A  Robot és a Mertez Management közös célt tűzött ki maga elé: hogy teret adjanak a tehetséges, értéket képviselő, de egyelőre szűkebb körben ismert zenekaroknak. A kezdeményezés mögé olyan támogatók álltak, mint a Converse és a Hangfoglaló Program.
 
Imre Zsolt, a Mertez Management egyik alapítója így mesél az összefogásról: 
 
"Papp Szabival közös útjaink során évek óta beszélgetünk róla, hogy milyen fontos segíteni a feltörekvő zenekarokat, amelyekben minden potenciál megvan a sikerhez, csak éppen platform nincs, amin keresztül megtalálhatnák a szélesebb körű közönségüket. Náluk a Robot Klubnál, és nálunk a Mertez Managementnél  is fontos küldetés ez, így jött az ötlet, hogy találjunk ki valamit együtt, amivel egyszerre közönséget és egy új, erős közösséget is teremthetünk.
 
A koncepciónk az lett, hogy az este fő fellépője előtt minden alkalommal ismert zenészek lépnek színpadra, megfordítva ezzel a klasszikus előzenekar-főzenekar felállást, hogy közreműködésükkel támogassák a koncertsorozat misszióját. Ezúton is köszönjük minden HOST-unknak, hogy kivétel nélkül szinte elsőre igent mondtak a felkérésre.
 
Nem utolsó sorban pedig az élőzenét, azon belül is rockzenét szeretnénk népszerűsíteni a fiatalok körében, ezért az estékről kedvcsináló aftermovie-k is születnek majd, amelyeket a rock'n'roll életérzés szellemében elég lazára eresztünk majd…"
 
 
“Örömmel tölt el, hogy végre valósággá válik a világ egyik legrosszabb pillanatában kigondolt, ám remélhetőleg annál inkább gyümölcsöző projektje!
Számtalan koncertet hoztunk már össze közösen a Mertez Management stábjával, ismerjük egymás minőségi elvárásait, így biztosak vagyunk abban, hogy közönség tényleg olyan figyelemre méltó produkciókkal találkozhat, akik első körben már bizonyítottak, azonban a következő évek, generációk meghatározó zenekaraivá válhatnak.” – mondja a Robot klub programszervezője, Géczi Richárd.
 
A koncertek minden hónap második csütörtökén lesznek a Robotban. Ezeken az estéken a főszerepet a kisebb zenekarok kapják, előttük pedig olyan előadók nyitják majd estéket, mint Molnár Tomi, Szűcs Krisztián, vagy Áron András “Apey”. 
 
A Mertez X Robot Live első koncertje szeptember 9-én, csütörtökön lesz, a sorozatot a Meg Egy Cukorka koncertjével nyitják. Az este hostjai a Supernem jól ismert tagjai, Papp Szabi és Pulius Tibi lesznek, akik rendhagyó formában játszanak el néhány Supernem dalt… és ki tudja, még az is lehet, hogy színpadra állnak a Cukorkákkal együtt is!
 
Fotó: Sinco
 
spot_img

Ez is érdekelhet

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...

A monumentális élmények éve – a Budapest Park a tizennegyedik évadban is tud újat mutatni

Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre...

Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten

Május 14-én Budapesten ad koncertet a francia blues-rock előadó. A Manu Lanvin & The Devil Blues tavaszi turnéjának...