„Szédülünk, összeesünk, összeálmodunk” – új Wellhello lemezünk van!

Dátum:

Mély és bevállalos album állt össze, elkészült a Wellhello újdonsága, a 'SSSS!' A formáció már hét dalt bemutatott a lemezről, amik egytől egyig megjárták a slágerlistákat és a rádiókat. Ezek mellé pedig még nyolc olyan szerzemény került a korongra, amikben Fluor és Diaz az elmúlt időszakot foglalja össze.
"Szédülünk, összeesünk, összeálmodunk" – fogalmazta meg a Wellhello, hogy miről is szól az eddigi legőszintébb és legérzelmesebb anyaguk.
 
"Ez már rég nem a 80-as évek stílusát hozó Wellhello, ez most egy nyugodtabb, lassabb lemez abból a fajtából, amin érdemes végighallgatni sorrendben a dalokat. Megvan a maga íve, magassága, mélysége és egy olyan atmoszférája, ami beránt, és miután lecsengett az utolsó dal, még egy picit ott marad veled, hogy az összeszédülésünk után kavarogjon a fejedben. Az elmúlt időszakban letisztázódtak dolgok, volt időnk egy komolyabb belső tripre indulni, ennek a végeredménye a 'SSSS!' Tét nélkül született, de a végletekig gondozott dalok itt-ott olyan gondolatokkal, amiket még magának is nehezen vall be az ember" – mesélte Fluor az alkotásról – "A lemez első címe "Szorongás rádió" volt, ami sokat elárul arról, hogy mit mondtunk a csendnek, akár a sötétben, egyedül, papírvékony falak mögül kihallatszó szavakkal, akár többen, összetalálkozva egy szomorú séta alkalmával. Időközben persze készültek bulis, klubos dalok is, de úgy döntöttünk, azokat meghagyjuk a következő megjelenésekre, mert így tudtunk létrehozni egy koncepciózus albumot, ami egyfajta gondolati DNS, a vérünk a szövegszilánkokon."
 
Az ország egyik legkedveltebb zenekara a lemez megjelenését az Akvárium klubban ünnepli, december 11-én lesz az évzáró Wellhello koncert, ami után Juhász Laci és Fluor tartja az afterpartit, ami Tomi szülinapja óta rendszeres jelleget kezd ölteni.
 
A friss albumból fizikai példányokat a MOL-kutakon szerezhetnek be a rajongók, digitálisan pedig az összes online zeneáruházban elérhető a 'SSSS!'.
A lemezhez tartozó merchandise termékek jövő héttől elérhetőek lesznek a popshop.hu-n!
 

 
spot_img

Ez is érdekelhet

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...

A monumentális élmények éve – a Budapest Park a tizennegyedik évadban is tud újat mutatni

Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre...

Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten

Május 14-én Budapesten ad koncertet a francia blues-rock előadó. A Manu Lanvin & The Devil Blues tavaszi turnéjának...