Sci-fi klippel jelentkezik a Heatlie

Dátum:

Heatlie Dávid bandája, a Heatlie új szerzeménnyel tért vissza. A Hideg Fény a zenekar új fejezetének első bekezdése.
 
"Ez volt az első olyan dalunk amit közösen írtunk. Máté (dob) a szöveget, Misi (bass) a dalt, én pedig a dallamot. Szerettünk volna megteremteni egy hangulatot egy olyan konkrét helyzetben, ahol mi is szívesen hallgatnánk a számot. Például mikor éjszaka hazafele sétálsz egy buliból es hamarosan lemerül a telefonod, de a Hideg Fényt még meg tudod hallgatni…" – kezdte Dávid, akit épp a Farm VIP című sorozatban láthat a közönség.
 
 
A klip viszont másról szól, mint amit elsőre gondolnánk…
"Bánhegyi Tomi barátunk csinálta akinek a koncepciója az volt, hogy én, mint frontember, keressem meg a zenekartársaimat az éjszaka közepén es végül önmagamat is tálaláljam meg. Kicsit a PokemonGO-ra emlékeztetett az ötlet, de a végeredmény nagyon tetszett nekünk. Igaz, majd megfagytunk a novemberi éjszakában…" – mondta az énekes.
A Hideg Fény tehát valami új tőlük, minden szempontból.
spot_img

Ez is érdekelhet

Nyuszi, hopp! Máris egyet…

Mennyit kaptál el? Ha még egyet sem, segítek!Megérkezett a Lush 2025-ös húsvéti kollekciója, és jobb, ha kapaszkodsz a...

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az...

Jean-Michel Jarre az Arénában

Jean-Michel Jarre, az elektronikus zene atyja egy fantasztikus show-val érkezik 2025. június 26-án, a Papp László Budapest Sportarénába.A...

A gyilkos riffek és könyörtelen groove-ok királyai 2019 után újra önálló koncertet adnak Budapesten!

A modern metál egyik legmeghatározóbb zenekara a MACHINE HEAD, 2025 nyarán nagyszabású fesztiválturnéval tér vissza Európába. Az intézménnyé...