Rollerfelvonulás az energiatakarékosságért!

Dátum:

Az európai mobilitás hetén, az autómentes naphoz kapcsolódva, az energiatakarékosság jegyében vonulnak utcára idén a rolleresek, valamint a kétkerekű járművek. Az ország legnagyobb és leghosszabb gurulóeszköz-felvonulása szeptember 18-án, vasárnap a Kéthly Anna térről indul, 14.00 órakor és rendőri biztosítás mellett, 10 kilométer megtétele után a Szabadság téren ér célba.
 
A RollerBike felvonulás fő célja, hogy még mélyebben tudatosítsa a városokban élőkkel, hogy mindenféle guruló eszköz kiváló és gyors módja a közlekedésnek, ráadásul környezetkímélő is. Az energiaválság legkiválóbb közlekedési eszköze!
 
A felvonulás gyülekezőjét 13.00 órakor a VII. kerületi Kéthly Anna téren tartják, innen indul a tömeg a Szabadság hídon keresztül át Budára, majd vissza a Margit hídon vissza a Szabadság térre, ahol a rendezvényhez kapcsolódó ingyenes edukatív programokkal zárják a napot. A szervezők nemcsak rollereseket várnak a rendezvényre, hanem az elektromos egykerekűsöket, hoverboardosokat, kerékpárosokat, gördeszkásokat, longboardosokat és a görkorisokat is. Minden alternatív gurulóeszközzel érkező csatlakozhat a felvonuláshoz, ezzel is hangsúlyozva, autók nélkül is kiválóan, sőt gyorsan lehet haladni a városban, szénmonoxid kibocsátás nélkül!
 
„A háborúk és a nélkülözések idején, a nagy energiaárak korszakában egy kicsiny szigetet képez a rolleres nemzedék, akik kevés energiát használva mindenhová el tudnak jutni, függetlenül az olajtól” – mondta a rendezvény főszervezője, Újvári Péter gurulónagykövet.
 
Magyarország elsőszámú rollerforgalmazója már az év második felében érzékelte a változást, ugyanis jóval több minőségi rollert értékesített, mint a korábbi évek ezen időszakában.
 
„Ezek a guruló eszközök kompatibilisek a BKV-val és a leggyorsabb, leghatékonyabb járművek a városban. Ráadásul a elektromos rollerek töltése a válság ideje alatt sem lesz több 150-200 forintnál naponta” – hangsúlyozta Illés Alex, az Ultimate e-Bike Shop ügyvezetője.

Fotó: Jonas Jacobsson @Gotherburg, Svédország

spot_img

Ez is érdekelhet

“Feltáratlan, érintetlen kincsek” – Pásztor Anna interjú a VARÁZSCERUZA fogyatékosügyi, zenei mentorprogramról

A legnagyobb sztárok sorakoztak fel a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című fogyatékosügyi, zenei mentorprogramhoz....

Először jön Magyarországra a leghíresebb tetováló zenész – Kat Von D Budapesten

Június 11-én az A38 Hajón ad koncertet, az egykori LA Ink sorozatból is ismert tetoválóművész, zenész Kat Von...

Budapestre jön a zavart Disney hercegnő – Allie X koncert az A38 Hajón

Ötödik lemezével először érkezik Magyarországra Allie X. A kanadai énekes-dalszerző különleges hangulatú élő produkcióiról is ismert, így nem...

A Franz Ferdinand a Művészetek Völgyében mutatja be új albumát

Az idén hatodik lemezével jelentkező skót zenekar az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján....