Rádió Rock – interjú

Dátum:

Most már fél hónapja dübörög nálatok a rock. Hogy fogadott titeket a rock szakma, a közönség, és ti hogy érzitek magatokat az egészben?

VI: Évtizedek óta várja ez a műfaj, hogy rádiója legyen, így hát nem csoda, hogy még az első adást megelőzően óriási érdeklődés volt. Tizenkétezer like-ot gyűjtöttünk be a Facebook oldalunkon, indulásunk óta pedig ez a szám már több, mint a duplája és folyamatosan növekszik. Természetesen széleskörű igényeket akarunk kiszolgálni és szeretnénk, hogy a rock zene újra megkapja régi rangját. A szakma megilletődve és ugyanakkor lelkesen érkezett és érkezik a stúdióba, ahol élőben zenélhetnek és végre a műfaj dalai is eljuthatnak a közönséghez.

KG: Nagyon jók a visszajelzések, amit ezúton is köszönünk. A kevés számú kritika elsősorban annak köszönhető, hogy nagyon türelmetlenül várta már a műfaj és a közönség, hogy legyen egy saját médiuma. Épp ezért mi a kritikusainkkal sokkal türelmesebbek vagyunk.

Vannak állandó műsoraitok, mint például a RockReggel, a RockTitkok vagy a RockPortré. Bemutatnátok ezeket azok számára, akiknek még nem volt lehetőségük belehallgatni? Kik voltak eddig a meghívottak, és kiket terveztek még bevonni?

KG: Napi átlagban 4-5 vendég érkezik ezekbe, és még sok más műsorunkba is. Mivel nem akarunk senkit és semmit kihagyni, inkább azt javaslom, hogy a www.radiorock958.hu weboldalunkon, vagy a Rádió Rock Magyarország Facebook oldalán nézelődjenek a hallgatók és érdeklődők. Annyit elárulunk, hogy a rock szakma ikonjai mind ellátogatnak hozzánk előbb vagy utóbb.

Volt szó arról, hogy a kultúra más területeire is figyelmet fordítotok majd. Milyen műsorok kapcsolhatók ide?

Például a színház és mozi magazinjaink. De többek között a sport is külön műsort kapott.

Mire számíthat az, aki napközben rátok hallgat? Mennyire széles a rock skála és hogy oszlik meg arányaiban zene és "duma"?

VI: Naponta 81% magyar zenét sugárzunk, 19% a külföldi. A régi legendás zenekarok, előadók mellett megszólalnak a fiatalabb generáció képviselői is. Akik pedig nemrégiben léptek erre a pályára, bemutatkozhatnak a RockTojásban. A régi motorosok az Életműben és az Öltözőben mesélnek régi kalandokról, emlékekről és terveikről, koncertekről és lemezekről.

KG: Átlagban 260 dal megy le egy nap, ebből 210 magyar. Ez napi 110 zenekart takar. Úgy gondoljuk, nálunk a legszélesebb a merítés zeneileg. Ez még akkor is igaz, ha a napközbeni sávban arányban több külföldi zene megy mint éjszaka. A napi szövegarányunk 25%, ezzel a legkevesebbet beszélő rádiók közé tartozunk.

Miben látjátok a Rádió Rock erősségét? Mi az, amiben még fejlődésre szorul? Mik a közeljövő tervei?

VI: A Rádió erőssége természetesen a magyar előadók, az, hogy magyar nyelvű dalok szólnak magyar előadóktól. Szinte végtelen a tehetséges utánpótlás is, akiknek szeretnénk majd teret adni.

KG: Bár még csak nagyon rövid ideje szól a rádió, azt mondhatjuk, hogy minden nap újabb tapasztalattal szolgál nekünk is. Sok mindenen fogunk még változtatni, de ezek olyan finomhangolások, amiket a visszajelzésekből, saját tapasztalatokból vonunk le.  

FB oldal…

A cikk nyomtatott változata a RCKSTR Magazinban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.06.14.

Előző cikk
Következő cikk
spot_img

Ez is érdekelhet

Az Alter Bridge Budapesten is bemutatja új lemezét 

Az Alter Bridge jövőre visszatér Európába, hogy egy 31 állomásos turné keretében mutassa be év elején érkező, azonos...

“A nagyzenekari zenélés volt az igazi álmunk” – The Roving Chess Club interjú

A tavaly feltűnt The Roving Chess Club megszólalásban ötvözi a 60-as évek angolszász-folkzene harmónia dús világát a brit...

“A rock&roll-t nem lehet megjátszani” – The Damn Truth

Classic rock, blues rock, rock 'n' roll, hard rock? Nem is igazán számít, csak az, hogy idén nyáron...

„Nagyon fontos a felfedezés-érzés” – Bóna Márk interjú

Bóna Márk 2004 óta dolgozik a Sziget stábjában, az elmúlt 20 évben egy kisebb kilengéssel neki köszönhettük a...