Novemberi random kukamatiné a rakparton, zenészekkel

Dátum:

Szedd magad akciót indít az A38 Hajó és a Rock the Planet – zenészek a bolygóvédelemért kampánysorozat stábja. A hajó környékét november 7-én vasárnap tisztítják meg az eldobált szeméttől ismert hazai zenekarok és a közönség közreműködésével.
Hiánypótló kezdeményezés indult idén nyáron, Magyarországon: zenészek, zeneiparban dolgozó fiatalok fognak össze a bolygó-védelemért. A Rock the Planet project lényege hétköznapibbá és trendivé tenni a környezettudatosságot. A csapat tagjai egytől-egyig zenészek, újságírók, sajtósok, fesztiválszervezők, akik a szívükön viselik a bolygó sorsát, mert fontos számukra a jövőjük. 
 
 
A július óta futó kampánysorozathoz csatlakozik most a budapesti koncertélet nagyszerű képviseletében az A38 Hajó stábja, hiszen földrajzi helyzetük – vagyis a folyón való lét – miatt még inkább fontosnak tartják a környezetvédelmet és a mindennapi tudatosságot. A november 7-i szemétszedéshez pedig többek között olyan aktívan tevékenykedő zenekarok társulnak, mint a hajó eheti jubiláló fellépője, a 15. születésnapját nagykoncerttel ünneplő Képzelt város csapata, vagy az éppen egészen friss lemezével turnézó IDEGEN zenekar, továbbá a november közepén új klippel jelentkező MAYFLY funk szupergroup, és a budapesti illetékességű metálbanda, a D Λ R K M E S S legénysége is beáll majd a buliba, akik amúgy szintén most dobbantottak nagyot egy ütős EP-vel. A cél ezen a – remélhetőleg napsütötte – vasárnap délutánon, hogy amennyire csak tudjuk, megtisztítsuk az eldobált hulladéktól, szatyroktól, konzervdobozoktól, műanyag palackoktól, és ki tudja még miféle, a köveken hánykolódó dologtól az A38 környékét. Az összegyűjtött szemétből a nap végére pedig egy igazán egyedi pop up installáció készül majd a helyszínen.
 
Legyél te is a rakpart hőse, csatlakozz hozzánk!
 
Találkozó:
Esőnap: 2021. november 14, vasárnap, ugyanebben az időpontban
(Az eseményt borús időben is megtartjuk, csak durván szakadó eső miatt léphet életbe az esőnap.)
 
Fotók: Bakó Mihály
spot_img

Ez is érdekelhet

A One Ok Rock Budapesten zárja világkörüli turnéját

A One Ok Rock eddig egyetlen egyszer járt Magyarországon, 2019-es koncertjükre pillanatokon belül elkeltek a jegyek. Most legújabb,...

Jöhetnek vintage riffek (szinte) a Missisipi-Deltájából?

Megjelent a Doggiven zenekar Doggiven című lemeze. Az ep-n található öt dalt dögös vintage griffek, fülbemászó refrének és...

Nyuszi, hopp! Máris egyet…

Mennyit kaptál el? Ha még egyet sem, segítek!Megérkezett a Lush 2025-ös húsvéti kollekciója, és jobb, ha kapaszkodsz a...

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az...