Fekete-kék hullámzás

Dátum:

A Morcheeba duója több alkalommal is járt már Magyarországon, és az intim kiskoncertektől kezdve a nagyfesztiválos bulikig számos környezetben láthattuk már őket. A brit zenekar már több mint huszonöt éve színesíti a világ zenei palettáját, de ennyi idő sem volt elég arra, hogy valamiféle skatulyába helyezzük be őket.

 

Az elgondolkodtató, bluesos, melankolikus dallamokat mesterien ötvözik a rockzenére hajazó beütésekkel, a soul- és funkelemekkel, de nem áll tőlük távol a könnyen fogyasztható elektronika sem. Mindezekkel pedig albumról albumra sikerül lenyűgözniük a közönséget, és ez nem volt másként a legutóbbi, Blackest Blue című nagylemezzel sem. Ha arra számítasz, hogy most először erről is meghallgathatsz élőben pár dalt, akkor biztosan nem fogsz csalódni, de akkor sem, ha szívesen hullámoznál a korábbi slágereikre a Budapest Parkban.

 

Fotó: Budapest Park

 
spot_img

Ez is érdekelhet

Indul a nyár az A38-on: MOVA, Iceboyz és Kieza a tetőteraszon!

Egy este, három előadó – május 7-én érdemes az A38 felé venni az irányt, ha egy szuper eseménnyel...

A Three Days Grace Budapesten kezdi turnéját

A többszörös platinalemezes hard rock csapat idén ősszel európai és angliai turnéra indul. A 21 állomásos koncertkörút első...

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...