Fél évszázad egy ember életében is komoly idő, hát még egy zenekarnál. Vagy az üzlet miatt tarthat ki ennyi ideig egy banda vagy pedig pont az ellenkezője, a mondanivaló és az egymás iránti tisztelet miatt lehet életben tartani. Világszinten is nagyon kevés olyan csapat éri meg ezt a kort úgy, hogy kultikus státuszukat az underground mellett is elismerik. Grandpierre Attila válaszolta meg kérdéseinket. Az interjú rövidített változata a Rockstar Magazin márciusi számában olvasható.
Világviszonylatban is ritka, hogy egy zenekar 50 évig működjön. Mi tud még most is inspirációt adni egy lemez készítéséhez, a koncertezéshez?
Az az érzés és az a tudat, hogy az emberiség legmélyebb, legemberibb és legégetőbben szükséges lelki-szellemi fordulatát visszük előbbre. A nyugati civilizációban az anyagi fejlődés mértéktelen növelése rányomja a bélyegét az emberek életére. A pénz azonban csak akkor boldogít, ha az élet javára fordítjuk. Ehhez pedig tudni kellene, mit akar az élet tőlünk. Mióta ember az ember, ez a legfontosabb tudás. Nekünk nemcsak éreznünk kell, mit akar az élet bennünk, mint a növényeknek és állatoknak – nekünk tudnunk is kellene. Mi az élet, mire irányul az élet természete? Mit akar a bennünket élőlényekké tenni képes életerő bennünk? Ez a civilizáció azonban éppen ezt a kérdést hagyja évezredek óta homályban, a tiltott, legfeljebb az éppen csak megtűrt kategóriában, a homályos zónában. Az a zene, amelyet mi játszunk, éppen ebben, az élet legfontosabb kérdésében segít. Segít megérezni, megsejteni a bennük rejlő életösztön akaratát, minden élet közös akaratát. Megnyitja a legmélyebb kapukat az életre és a világra. Teljesebb életet élünk tőle, érezzük, hogy kapcsolatban állunk az igazi erőkkel. Mivel javában élünk, és élünk ezzel a felismeréssel, élünk és virulunk, frissen, virgoncan és tele alkotóerővel – mert ezt akarja az egyetemes, az egész Világegyetemet átható élet. Ha kedves az életünk, mi sem adhatjuk alább.
Most több generáció játszik a csapatban (a fiatalok kis túlzással vagy túlzás nélkül az unokáitok is lehetnének. Hogyan tudtok egymásra hangolódni, hogyan alakult az összhang a dalszerzés során?
Nem mindegy, hogy kik játszanak a zenekarban. A legfontosabb a hozzáállás. Minden ezen múlik. A zenei tudás nem akadály, ha a hozzáállás valódi belső indíttatásból fakad. Ez a lényeg. És ez összeköt bennünket. Létrehoz egy elképesztően merész, hihetetlenül erős és baráti érzelmi erőteret. Ez kell az egymásra hangolódáshoz, hogy megérezzük egymás legmélyebb indíttatásait, hogy megmozduljon a többiekben is az, ami csodamód bennünk is olykor megmozdul. És akkor eljön az idő, hogy beteljesedjen a vágy.
This Content Is Only For Subscribers
Please subscribe to unlock this content. Enter your email to get access.
A pályátok során már korán külföldi koncertjeitek és rajongóitok voltak. Milyen volt ez összehasonlítva a hazai színtérrel?
Ha igazán fogékonyak lennének az emberek, akkor a koncertjeink láncreakció-szerűen terjednének, gombamód szaporodnának a hasonló zenekarok, mindenhol spontán születnének az öntevékeny alkotókörök, szellemi műhelyek, zenei vitakörök, olvasókörök.
AZ, HOGY NEM EZ TÖRTÉNIK, HOGY ÖTVEN ÉV ALATT EZT NEM ÉRTÜK EL, ELSŐSORBAN NEM RÓLUNK ÁLLÍT KI BIZONYÍTVÁNYT, HANEM A TÁRSADALOMRÓL, ÉS AZT JELZI, HOGY MEGELŐZTÜK A KORUNKAT. A KÖZÖNSÉGÜNK SZINTE MINDENT MEGTESZ, AMI TŐLE TELHETŐ, DE A TÁRSADALMI VISZONYOK ÖSSZESSÉGE MA MÉG NEM IGAZÁN KEDVEZŐ.
Mi azért zenélünk, hogy közelebb hozzuk azt a kort, amiben a társadalom jelentős része a saját lábára áll, nem riad vissza az életben rejlő életakarat megsejtésétől, és az így szerzett élmények és tudás minden nap és évről évre előre vivő tettekre váltásától. Ezen a téren az egyébként rendkívül sokszínű hazai színtér jóval előbbre tart, mint mondjuk Németország, ahol a 80-as évek második felében és a 90-es évek első felében jóval ismertebbek voltunk, mint itthon. Ugyanakkor mégis azt kell mondjam, úgy tűnik, nincs lényeges különbség. Szinte mindegy, hogy száraz vagy kissé nedves tüzifával gyújtasz be, ha kitartó vagy, a nedves tüzifa ugyanolyan lángra lobban, mint a száraz – legfeljebb jobban meglepődik.
Maradva ennél, olyan neves zenészek, mint Henry Rollins vagy Jello Biafra is tisztelte a munkásságotokat. Milyen volt ezzel szembesülni? Volt személyes kapcsolatotok velük?
Kezdettől fogva tudtuk, éreztük, hogy az egész mai világnál sokkal nagyobb erő él bennünk. Nagyra becsüljük a munkásságukat, és emberi hozzáállásukat a zenekarunkhoz. Henry Rollins és Jello Biafra például mind a mai napig gyakran megemlékezik rólunk, szóba hozza, hogy létezik ilyen zenekar a világon, mint mi vagyunk. Nemrég egy olasz újságíró jelentkezett nálam, többek között éppen Henry Rollins említése hatására.
Fotó: Martin Wanda
A történelmi korszakok változása mennyire befolyásolta a zenekar működését, a dalszerzést és a lemezek kiadását?
Kezdettől a legmagasabbra tettük a lécet. Nehéz, sőt számunkra is úgy tűnt, hogy lehetetlen felülmúlni. Nem véletlen, hogy amikor, 2005-ben a Vágtázó Csodaszarvas megtartotta első koncertjét, a koncertbeszámoló így kezdődött: „Aki azt hitte, hogy a Vágtázó Halottkémeket nem lehet felülmúlni…” De ha valami lehetetlen, akkor össze kell szedni magunkat, addig kell kutatni, amíg megsejtjük, miféle módon válhatunk erre képessé, és aztán kitartóan dolgoznunk kell hosszú éveken át, gyűjtenünk kell az álmainkból és ihletett pillanatainkból származó gyújtó erőket, ahogy az a kisgyerek, aki éveken át edzőterembe jár, hogy fel tudja emelni azt a súlyt, amit nem tud felemelni. Eközben a hazai történelmi korszakok csak felszíni változásokat hoztak. Viszont napjainkban egy egyedülálló, háromezer éve nem tapasztalat világtörténelmi változás előszelében élünk. Lassanként minden kultúra, minden nép számára, amelyik szeretne fennmaradni, elkerülhetetlenné válik, hogy áttérjen a hosszú távon fenntartható társadalomra, amely eddig a pénzhalmozóknak kedvezett. Gyökeres és döntő jelentőségű lelki és szellemi fordulatra van szükség a társadalmi döntéshozatal minden szintjén egy olyan fejlődési útra, amely mindenki számára biztosítja a tisztes anyagi jólét feltételeit éppúgy, mint az élet alapkérdéseinek megértését és ezek társadalmi szinten hosszú távon helytálló megválaszolását. Azok a népek, kultúrák, amelyek fontosabbnak tartják a fejükbe ültetett rögeszmékhez ragaszkodást az élethez ragaszkodásnál, sajnos nehezebb jövő elé néznek.
A VHK-t gyakran cimkézik az etno-punk, sámán-punk vagy pszichedelikus hardcore jelzőkkel is, mivel elektromos hangszereket és mennydörgő üstdobokat egyszerre szólaltatnak meg. Ti minek nevezitek a stílusotokat? Egyáltalán fontos nektek a besorolás?
A legmélyebb, az egész életünk számára legfontosabb érzéseket mozgósítjuk, azokat, amik a mindennapi életben nem kerülnek felszínre, mégis a legfontosabbak, sokszor csak a halálos ágyunkon eszmélünk rá, hogy mennyire. Életfontosságú, hogy ezeket az érzéseket minél tisztább és teljesebb lelkiállapotban és tudatállapotban átéljük, ahhoz, hogy megjavuljon a viszonyunk az élet egészéhez és önmagunkhoz, hogy jobban azok legyünk, akik valójában vagyunk, hogy jobban azt az életet éljük, amit valóban, a szívünk legmélyén valóban szeretnénk. 1975-ben tiszta őrületnek nevezték a barátaink a zenénket. Valóban, az igazi élet a mai, tetszhalott élethez képest szinte őrjítő, de legalábbis gyújtó erejű. Ez a zene valójában az igazi élet, a kozmikus összefüggésben érző és gondolkodó ember a mai zenénél sokkal mélyebb és emberibb zenéje.
Most 13 év után jelent meg az új album. Milyen visszajelzéseket kaptatok?
Rám mind a mai napig rendkívüli erővel hat, sokkal jobban, mint bármelyik eddigi. Mások is mondanak hasonlókat. Például volt, aki azt írta: „Olyan ereje van, ami megindítja a Tejutat.” Rácz Misi, régi jókomám pedig így kezdte a lemezismertetőjét: „Fiatalnak lenni nem kizárólag életkori sajátosság, legalább annyira lelkiállapot. De talán még inkább: örök rácsodálkozás a virgonc és törhetetlen élet nagyszerűségére, a kifogyhatatlan és folyékony áradásra, a naponta megmutatkozó kacér és ragyogó tágasság ígéretére és igényére.” A kommentek szerint „A VHK zenéje örökkévaló, mint maga az életérzés, melyet megtestesít. Ha őket hallgatom, mintha értelmét veszítené az idő. 50 év után is ugyanaz a tűz.” Vagy: „A VHK zenéje segített megérteni, hogy nem elég a rossz ellen küzdeni, hanem elsősorban a jót kell tenni.” „Erős tisztító erővel bír!”
Különlegesség, hogy most készült először videoklipetek. Miért épp most?
Most értek meg rá a feltételek – az a szándék is, hogy ezt a lemezt nem hagyhatjuk erős videoklip nélkül, és az a csapat is, amelyik képes volt ezt a klipet elkészíteni, a Mihaszna Film. Azt hiszem, sorsszerű, hogy az első teljes értékű videóklipünk éppen most készült el, amikor megszületett a legsorsszerűbb érzéseket hordozó lemezünk.
A Magyar Zene Háza adott otthont a lemezbemutató koncertnek, ami előtt hosszabb pódium beszélgetésetek volt Dudich Ákossal. Hogyan sikerült?
A gitárosunk, Földi Tomy elmondta, hogy az új lemezen sokkal nagyobb határokat feszegetünk, mint például az etalonnak számító „A Semmi kapuin dörömbölve” lemezen. Annyira nagy szabadság van benne, amit egyetlen zenekar sem tud felmutatni: a legédenibb, legtündéribb daloktól a legkeményebb, legőrjítőbbekig, még a VHK egyik kiemelkedő védjegye, az őserő és teljesebben bontakozik ki. Minden megmutatkozik benne, az eddigieknél mélyebben és erősebben. Ugyanígy a szövegekben, minden, ami fellelhető a magyar irodalomban – összefoglalja, tovább viszi az eddigieket, és túlmutat mindenen – tette hozzá. Az egész beszélgetés izgalmas volt. Mindig újragondoljuk az egészet.
Az 50 éves jubileumi koncertet a Budapest Parkban rendezitek. Ez egyfajta karrier összegző program lesz?
Nekünk mondanivalónk van. Ez az első.
AZÉRT MEGYÜNK KI A SZÍNPADRA, HOGY MEGMUTASSUK, ÁTÉLJÜK ÉS KITELJESÍTSÜK AZT AZ ÉRZÉST, AMIÉRT ÉRDEMES ÉLNI, AMI AZ EGÉSZ ÉLETÜNKBEN A LEGFONTOSABB.
Az egész este arra irányul, hogy kigyújtsuk a lehető legteljesebb életerőt, hogy megérezzük, hogy nem véletlenül vagyunk itt a Földön, hogy felélesszük a szívünk legmélyén rejlő életvágyat, és éljünk vele úgy, ahogy az emberhez méltó, hogy elkezdjük azt az életet élni, amire születtünk. Az életünk gyökeres változásra szorul. Legmélyén van megfojtva. A zenénkkel, a hozzáállásunkkal ennél a fojtásnál mélyebb erőket szabadítunk fel, hogy visszanyerjük gyermekkori, fiatalkori teljes életerőnket, és ennek kiteljesedésére fordítsuk az egész életünket.
Az 50 éves évfordulóra készül valamilyen kiadvány? Esetleg Dudich Ákos már elfogyott könyvét nem adjátok ki újra?
Tervezzük! Tervezünk egy új Vágtázó Zenei Út című könyvet is, ami nemcsak érezhetővé, hanem érthetővé is teszi a két Vágtázó zenekar működését, úgy, hogy ez a több ezer éve eltemetett, de az őskori és ókori zenei kultúrákban általános zenei út bárki és bármely zenekar számára járható út lehessen.
