„Mindenki onnan szemléli a tájat, ahol éppen áll”

Azon túl, hogy ez az egyetlen budapesti koncertünk a nyáron, nem lesz semmiféle konkrét exkluzivitása a bulinak, kivéve persze, ha sikerül megtölteni a Barba Negra Tracket – az már önmagában elég nagyszabású lenne! A számok kiválasztása mindig hatalmas feladat, egyrészt nyilván a limitált műsoridő, másrészt a bandán belüli különböző akaratok összecsapása miatt. (nevet) Ha a zenekar minden tagja boldog, a közönség is boldog lesz, ezért a dalok szelektálásán át a dalszerzésig, mindenben abszolút demokrácia uralkodik nálunk. Persze a legfontosabb akkor is a közönség elégedettsége, hiszen nekik játszunk, nem magunknak – ha ők nem lennének, mi sem lennénk ott. 

 

Hogy látod ma a hazai rock-metál színtér helyzetét? „Régen minden jobb volt”?

 

Mindenki onnan szemléli a tájat, ahol éppen áll. Nem gondolom, hogy ez a műfaj vesztett volna az idők alatt a népszerűségéből, sőt, rengetegen vagyunk a szakmában. Nekünk hál’ Istennek sok megkeresésünk van, sok telt házas koncerttel büszkélkedhetünk, így derűsen látom a helyzetet, de ha egy másik, kevésbé sikeresen futó zenekart kérdezel, biztosan nem lesznek ilyen optimisták. (nevet) Mint ahogy azt sem jelenteném ki, hogy „az emberek ma már nem hallgatnak élő zenét”. A számok a mi esetünkben is azt mutatják, hogy a közönség megbecsüli a rockzene és az élő zene erejét – a mi koncertjeinkre is egyre többen járnak. Ha nem így lenne, akkor valószínűleg ez az interjú sem velem készülne most. (nevet) Egyébként – ha jobb nem is volt, de – régen könnyebb volt ebben a műfajban érvényesülni itthon. Nem volt ekkora piac, főleg nem ennyi jó zenész. 

 

Mivel lehet mégis kitűnni?  

 

A próbaterem falai között – amikor senki nem lát és senki nem hall minket – sokszor megvitatjuk ezt a témát, és mindig arra jutunk, hogy valójában fogalmunk sincs! Amikor 14 éve elkezdtünk együtt zenélni, mindig mentünk az ösztöneink után, azt csináltuk, ami nekünk tetszett, szerencsés egybeesés, hogy a közönségnek is bejött a dolog. Egy zenekar sikerességének rengeteg összetevője van azon túl is, hogy az ember milyen zenész vagy milyen a hozzáállása: múlik például azon is, milyen lehetőségei adódnak megmutatni magát. Van viszont kettő, ami teljesen biztos: rengeteg szorgalom és kapcsolat kell hozzá! Nyilván egy szinten túl az ösztönösség nem elég, figyelni kell másokat, tanulni attól, aki jobb nálad – és attól is, akitől nem szabad. 

Muszáj tudatosan építkezni, ha komolyan akarod csinálni, amit csinálsz: nálunk ez a tudatosság olyan szinteket öltött, hogy felállítottunk magunknak egy 5 éves tervet (egy „filctollas tábla” a próbateremben), amiben évekre, hónapokra előre lebontjuk, mikor mit szeretnénk csinálni, mivel szeretnénk kijönni, mikor vállalunk koncertet és mikor pihenünk – mert hogy azt is kell! 

 

Van ebben a táblázatban „új album” fül? 

 

Van, van! Erről viszont többet nem árulhatok el. 

 

A Road eddigi pályafutását tekintve melyik az az egy (vagy több) momentum, amire igazán büszke vagy? 

 

Szerencsére sok ilyen van, egészen a kezdetektől mostanáig. Nagyon nagy vágyunk volt például, hogy a Tankcsapdával turnézhassunk, ami 2005-ben össze is jött, de a már az első kérdésben is említett tavalyi, dupla telt házas Barba Negrás koncertre is nagyon büszkék vagyunk – én különösen azért, mert elég szkeptikusan álltam a dologhoz. Inkább azt képviseltem, hogy adjunk csak egy bulit, de azt biztos sikerrel, míg a zenekar többi tagja és a környezetünk próbált rábeszélni, hogy merjünk duplázni. Hagytam magam, és még azon a héten el is fogyott az összes jegy a második napra is!