„Mindenki onnan szemléli a tájat, ahol éppen áll”

Dátum:

Június 10-én a Road egyetlen nyári budapesti koncertjét adja a Barba Negra Trackben.

Tavaly ősszel dupla telt házas koncertet adtatok a Barba Negrában. Június 10-én ismétlés. Mire számítasz te, mire számítson a közönség?

Azon túl, hogy ez az egyetlen budapesti koncertünk a nyáron, nem lesz semmiféle konkrét exkluzivitása a bulinak, kivéve persze, ha sikerül megtölteni a Barba Negra Tracket – az már önmagában elég nagyszabású lenne! A számok kiválasztása mindig hatalmas feladat, egyrészt nyilván a limitált műsoridő, másrészt a bandán belüli különböző akaratok összecsapása miatt. (nevet) Ha a zenekar minden tagja boldog, a közönség is boldog lesz, ezért a dalok szelektálásán át a dalszerzésig, mindenben abszolút demokrácia uralkodik nálunk. Persze a legfontosabb akkor is a közönség elégedettsége, hiszen nekik játszunk, nem magunknak – ha ők nem lennének, mi sem lennénk ott. 
 
Hogy látod ma a hazai rock-metál színtér helyzetét? „Régen minden jobb volt”?
 
Mindenki onnan szemléli a tájat, ahol éppen áll. Nem gondolom, hogy ez a műfaj vesztett volna az idők alatt a népszerűségéből, sőt, rengetegen vagyunk a szakmában. Nekünk hál’ Istennek sok megkeresésünk van, sok telt házas koncerttel büszkélkedhetünk, így derűsen látom a helyzetet, de ha egy másik, kevésbé sikeresen futó zenekart kérdezel, biztosan nem lesznek ilyen optimisták. (nevet) Mint ahogy azt sem jelenteném ki, hogy „az emberek ma már nem hallgatnak élő zenét”. A számok a mi esetünkben is azt mutatják, hogy a közönség megbecsüli a rockzene és az élő zene erejét – a mi koncertjeinkre is egyre többen járnak. Ha nem így lenne, akkor valószínűleg ez az interjú sem velem készülne most. (nevet) Egyébként – ha jobb nem is volt, de – régen könnyebb volt ebben a műfajban érvényesülni itthon. Nem volt ekkora piac, főleg nem ennyi jó zenész. 
 
Mivel lehet mégis kitűnni?  
 
A próbaterem falai között – amikor senki nem lát és senki nem hall minket – sokszor megvitatjuk ezt a témát, és mindig arra jutunk, hogy valójában fogalmunk sincs! Amikor 14 éve elkezdtünk együtt zenélni, mindig mentünk az ösztöneink után, azt csináltuk, ami nekünk tetszett, szerencsés egybeesés, hogy a közönségnek is bejött a dolog. Egy zenekar sikerességének rengeteg összetevője van azon túl is, hogy az ember milyen zenész vagy milyen a hozzáállása: múlik például azon is, milyen lehetőségei adódnak megmutatni magát. Van viszont kettő, ami teljesen biztos: rengeteg szorgalom és kapcsolat kell hozzá! Nyilván egy szinten túl az ösztönösség nem elég, figyelni kell másokat, tanulni attól, aki jobb nálad – és attól is, akitől nem szabad. 
Muszáj tudatosan építkezni, ha komolyan akarod csinálni, amit csinálsz: nálunk ez a tudatosság olyan szinteket öltött, hogy felállítottunk magunknak egy 5 éves tervet (egy „filctollas tábla” a próbateremben), amiben évekre, hónapokra előre lebontjuk, mikor mit szeretnénk csinálni, mivel szeretnénk kijönni, mikor vállalunk koncertet és mikor pihenünk – mert hogy azt is kell! 
 
Van ebben a táblázatban „új album” fül? 
 
Van, van! Erről viszont többet nem árulhatok el. 
 
A Road eddigi pályafutását tekintve melyik az az egy (vagy több) momentum, amire igazán büszke vagy? 
 
Szerencsére sok ilyen van, egészen a kezdetektől mostanáig. Nagyon nagy vágyunk volt például, hogy a Tankcsapdával turnézhassunk, ami 2005-ben össze is jött, de a már az első kérdésben is említett tavalyi, dupla telt házas Barba Negrás koncertre is nagyon büszkék vagyunk – én különösen azért, mert elég szkeptikusan álltam a dologhoz. Inkább azt képviseltem, hogy adjunk csak egy bulit, de azt biztos sikerrel, míg a zenekar többi tagja és a környezetünk próbált rábeszélni, hogy merjünk duplázni. Hagytam magam, és még azon a héten el is fogyott az összes jegy a második napra is! 
 
spot_img

Ez is érdekelhet

Az Alter Bridge Budapesten is bemutatja új lemezét 

Az Alter Bridge jövőre visszatér Európába, hogy egy 31 állomásos turné keretében mutassa be év elején érkező, azonos...

“A nagyzenekari zenélés volt az igazi álmunk” – The Roving Chess Club interjú

A tavaly feltűnt The Roving Chess Club megszólalásban ötvözi a 60-as évek angolszász-folkzene harmónia dús világát a brit...

“A rock&roll-t nem lehet megjátszani” – The Damn Truth

Classic rock, blues rock, rock 'n' roll, hard rock? Nem is igazán számít, csak az, hogy idén nyáron...

„Nagyon fontos a felfedezés-érzés” – Bóna Márk interjú

Bóna Márk 2004 óta dolgozik a Sziget stábjában, az elmúlt 20 évben egy kisebb kilengéssel neki köszönhettük a...