Mi együtt, hatan vagyunk a Hét Jel

Dátum:

Egy csipet Ricse, egy leheletnyi From The Sky, egy hintésnyi Nóniusz. Mindezzel nyakon öntve a Hét Jel világa, máris kész a zenekar, amivel Pócsi Pisti színpadra viszi a két lemeznyi anyagot. És ha a tény önmagában nem elég, a tálaláshoz tegyünk hozzá egy dupla bulit az Akváriumban, a Black-Out társaságában. A Nagy Hunor Attila, Kiss László (TAZ), Gilián Péter, Tari Botond, Nóniusz Gábor, Pócsi István felállású Hét Jel zenekarról beszélgettünk Pistivel, Petivel, és Hunorral.

Pisti, elkerülhetetlen, hogy szembesítsünk azzal a gondolatoddal, hogy nem akarsz zenekart. Ehhez képest egy igen nívós társasággal veszed be a színpadot. Mesélj kicsit a miértekről!
Valóban sokszor beszéltem arról, hogy csak az alkotás érdekel, ahogy azt is mondtam, hogy a Hét Jel mindenkor az aktuális kivetülése lesz az alkotói gondolataimnak. Lassan 7 éve, hogy megjelent a Tiszta lap, de már fél éve kiadtuk a kettes lemezt is, Vérrel írva címmel. A következő logikus lépés az újabb dalok felvétele lenne, de az elmúlt másfél év olyan változásokat hozott az életemben, amiben nagyon jó energiák szabadultak fel. Eltávolodtam a színpadi léttől, de közben lelkileg nagyon közel kerültem az alkotó, a művészi létemhez. Egyszerűen kedvem támadt ahhoz, hogy élőben is megmutassam a dalokat. Csányi Szabi és Németh Alajos rengeteget piszkált azzal, hogy mire is várok, hiszen az az alkotás lényege, hogy kitegyük a lelkünket a színpadra. Lojzi minden beszélgetésünkben kitért erre a kérdésre, míg a Black-Out család gyakorlatilag tálcán letett elém újra egy lehetőséget, az áprilisi koncerttel.

A dátumnál álljunk is meg egy percre. Ha jól értelmezzük, hamarabb volt lehetőség, mint zenekar?
Egészen pontosan, már a 2023-as nagykoncerten is fel volt ajánlva a lehetőség, hogy csináljam meg a bemutatkozást, csak akkor semmilyen formában nem voltam erre készen. Amikor a 2025-ös Fekete-kék buli lehetőségét elkezdtük Szabiékkal megbeszélni, gyakorlatilag adott volt a feladat, hogy szervezzek magam köré zenészeket. Ekkor még bizonytalan voltam, de annyira imponáló volt a felkérés, hogy nem is mondhattam volna nemet. Főleg úgy, hogy ez a második lehetőség volt; erre még egyszer biztosan nem kaptam volna esélyt. Hát éltem vele.



Bemutatod a melletted lévő zenészeket?
Se mellettem, se mögöttem.

Nagyon hiszek benne, hogymi együtt, hatan vagyunk a Hét Jel.

Ezt a srácokkal is igyekeztem nagyon hamar megértetni, hogy nem sessiont keresek, hanem olyan figurákat, akikkel valós egységet alkotunk. A személyüket nem hiszem, hogy különösebben ismertetnem kellene. Boti és Huni a Ricsében kapta évekig a kiképzést, Nóniusz, mint a Vérrel írva producere, minden szusszanásomat ismeri. A From The Sky legénységével sokat dolgoztam, TAZ és Gilián Peti ebből a formációból érkezett, nem sértve az anya zenekaruk működését.

Peti, mennyire egyezik a Hét Jel zenei világa a te zeneiségeddel? Ettől azért keményebb hangvételű világot képzelünk el neked?
Az én zenei világom “hangvétele” szinte határtalan, legalább is a határait még nem fedeztem fel. (nevet) Ezen a spektrumon a Hét Jel bőven elfér, sőt a sokszínűsége miatt maximálisan kielégítő is nekem! Amikor megjelent a „Tiszta Lap” emlékszem, több számot kifejezetten sokat hallgattam abban az időszakban, sőt annyi előnnyel is indultam a felkészülésnél, hogy volt olyan tétel a jelenlegi setlistben, amit meg is tanultam már annak idején! (nevet)

TAZ-zal mindketten a From The Sky soraiban is jelen vagytok. Nincs összeférhetetlenség?
Pisti is említette az előbb, hogy többször dolgoztunk már együtt, jó a viszony mindenkivel és persze nálunk sokkal nagyobb zenészek is meg tudják oldani adott esetben, nem gondolom, hogy bármiféle összeférhetetlenség szóba jöhetne.

Hunor, a Ricse elhagyása után te viszonylag gyorsan Hangyáék oldalán tűntél fel a Daddys Coolban, és most itt a Hét Jel, mint újabb formáció. Te hogy éled meg a felkeresést, illetve nem érzed, hogy elaprózod magad?
Nekem eddig ez eszembe sem jutott. Szerintem “elaprózásról” akkor lehet beszélni, ha nem szívből csinálom a projektjeimet. Nem titkolom, hogy a Hét Jel kapcsán az első körben bennem felmerült a félelem is, mert a lemezen nagyon komoly zenészek játszanak. Nekem az ilyen fajta zene eddig kimaradt az életemből, épp ezért is örülök, hogy kimozdulhatok a komfortzónámból, nem mellesleg a Ricséből való kiválásnak is ez volt az egyik oka: úgy érzem, hogy több oldalam van még felfedezetlenül, ez a projekt reményeim szerint változtat ezen, természetesen megtartva minden olyan “klisét”, ami az én játékomra jellemző.

A Hét Jel zenei világa egy különleges színfoltja a magyar rock-metal színtérnek. A lemezek hangulatát sikerül átmenteni a színpadra?
Pisti:
Minden energiánkkal azon leszünk, hogy ez sikerüljön, vagy ha lehet ilyet mondani, még inkább kiteljesedjen. A lemezeken a dalok hallhatók, de rengeteg vizuális ötletem, mondanivalóm van, amivel ki tudjuk bővíteni az értelmezés lehetőségét.
Huni: A Hét Jel-nek van egy külön világa, hülyék lennénk ezt nem használni. Az elkészült vizuálokat és terveket látva sikerülni fog kitágítani a zenei élményt. Mindenképp fontos szempont, hogy ne túl kevés vagy sok figyelmet kapjon egy-egy remek grafika, hanem egyszerre tudjunk hatni a nézők érzékszerveire. Ha jól sikerül nem csak a szemről és fülről beszélünk, hanem sokkal többről.
Peti: Nekem kifejezetten izgalmas része volt átrágni magunkat a tételeken és “élővé varázsolni” Pisti elképzeléseit. Aztán mikor először megláttam a zenéhez kapcsolódó vizuálokat, pont ez fogalmazódott meg bennem amit Hunor is mond, hogy a Hét Jelnek tényleg van egy külön világa, amit egy nagyon izgalmas audio-vizuális élményként lehetne, sőt fogunk is átadni! (nevet)

Azt hangsúlyosan kiemelitek, hogy zenekarról van szó. Ez azt jelenti, hogy a koncerteken kívül is vannak tervek?
Huni:
Pisti már az első zenekari találkozó alkalmával vázolta az ötleteit, amik valóban nem csak egy-két koncertről szóltak. Gyakorlatilag odáig látjuk ezeket a gondolatokat, hogy még idén szeretnénk új dalokkal, vagy akár teljes lemez anyaggal előrukkolni. Ötletekből nincs hiány!
Pisti: Ha azok az energiák megmaradnak, amiket most érzek ezekkel a srácokkal, akkor sok dolog fog történni. Nem tét, hogy megfeszüljünk, de tényleg rengeteg megvalósítandó ötlet van akár a dalokat, akár a megjelenéseket tekintve.

Az áprilisi koncerteken mire számíthatunk?
Vendégzenekarként veszünk részt mindkét este a Black-Out előtt. 50 perces műsorral készülünk, amiben mindkét lemez dalaiból merítünk. Igyekszünk a rendelkezésünkre álló időt a lehető legfeszesebben kihasználni. A dalok új köntöst kaptak, ténylegesen színpadra alakítjuk azokat. A vizuális hatás is nagyon fontos, eleve meglehetősen erős képeket tartalmaznak már a szövegek is. Ezeket megtámogatjuk egy olyan vizuális tartalommal, amik kifejezetten ezekre az estékre készülnek.
Peti: a Black-Out zenei világa áll legközelebb a Hét Jel hangulatiságához, így egy szerencsés együttállásban mutatkozhatunk be. Pisti többször volt már vendég a Black-Out koncertjein, akár a Spirálban is másfél éve. Talán ez a személyes kapcsolódás is segíthet abban, hogy áprilisban, az Akváriumban a Hét Jel eljuthasson valós közönségéhez.

Ha pedig valaki szeretne hosszasan elidőzni a Hét Jel világában:

Ha pedig korábbi Hét Jel interjúinkat olvasnád, IDE KATTINTVA megteheted, egy másikat IDE KATTINTVA éred el, és még mindig van mit mutatnunk: ITT IS OLVASHATSZ egy anyagot.

Fotó: Mahunka Balázs

Korábbi cikkünk a Hét Jel formációról ide kattintva elérhető!

spot_img

Ez is érdekelhet

“Feltáratlan, érintetlen kincsek” – Pásztor Anna interjú a fogyatékosügyi, zenei mentorprogramról

A legnagyobb sztárok sorakoztak fel a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című fogyatékosügyi, zenei mentorprogramhoz....

Először jön Magyarországra a leghíresebb tetováló zenész – Kat Von D Budapesten

Június 11-én az A38 Hajón ad koncertet, az egykori LA Ink sorozatból is ismert tetoválóművész, zenész Kat Von...

Budapestre jön a zavart Disney hercegnő – Allie X koncert az A38 Hajón

Ötödik lemezével először érkezik Magyarországra Allie X. A kanadai énekes-dalszerző különleges hangulatú élő produkcióiról is ismert, így nem...

A Franz Ferdinand a Művészetek Völgyében mutatja be új albumát

Az idén hatodik lemezével jelentkező skót zenekar az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján....