Erőteljes popkavalkád

Dátum:

Dzsúdló
Szörnyeteg

Supermanagement

Kevesen tudtak volna elképzelni egy olyan lemezt, amin egy Beck Zoli- és a Krúbi-feat is elfér, most viszont elkészült és még működik is: Dzsúdló második nagylemeze átível zenei műfajokon, hangulatokon, stílusokon, miközben erőnek erejével zúzza szét a sztereotípiákat. Azoknak, akik a fiatal előadót a legelső nagy slágeréről, a Lejről ismerik, meglepő élmény lesz a Szörnyeteget hallgatni, azok viszont, akik egy kötetlen és újító szempontból néznének a popzenére, valódi felüdülés lesz. Persze ebből az LP-ből sem maradtak ki a trapes alapok, a romantikus, érzelmes szövegek és a fülbemászó dallamok, de emellett sokkal több minden került bele, mint a legelső nagylemezbe. A punk-rock betétek, a mesterien megválasztott featek és az erős rap-részek már önmagukban is elég meggyőzőek, és ehhez jön még az, hogy az új lemez dalai sokkal jobb alapot adnak Dzsúdló énekhangjának kibontakozásához – ami kifejezetten jól áll neki. 

spot_img

Ez is érdekelhet

Indul a nyár az A38-on: MOVA, Iceboyz és Kieza a tetőteraszon!

Egy este, három előadó – május 7-én érdemes az A38 felé venni az irányt, ha egy szuper eseménnyel...

A Three Days Grace Budapesten kezdi turnéját

A többszörös platinalemezes hard rock csapat idén ősszel európai és angliai turnéra indul. A 21 állomásos koncertkörút első...

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...