9 éve annak, hogy a törékeny Los angelesi énekesnő, Jillian Banks nevét az egész világ megismerhette Goddess című albumának megjelenésével. A korábban szívbemarkoló szakítós dalairól híres alternatív popénekesnő negyedik lemezére révbe ért, Serpentina című anyagában egy teljesen más perspektíváját ismerhettük meg, mint korábban. Banks-szel világkörüli turnéjának lezárásaként beszélgettünk dalszerzésről, társművészetekről, és arról, milyen érzés egy stabil párkapcsolatban, többezer ember előtt korábbi csalódásokról énekelni.
Áprilisban jelent meg a 4. nagylemezed, és néhány hete ünnepelted az első albumod 9. évfordulóját. Ahogy nőként változtál és egyre nagyobb név lettél a zeneiparban, biztosan sokat alakulhatott a dalszerzési folyamatod. Miben tért el a Serpentina születése a korábbiaktól?
Banks: A Serpentina születése arra az időszakra datálható, amikor próbáltam szünetet tartani az írásban és direktbe nem dolgozni semmin. Ekkoriban találtam rá az Abelton-re és teljesen beleszerettem a produceri munkálatokba. Az új album egy teljesen más alkotási folyamat révén jött létre, ahelyett, hogy zongora-alapokon írtam volna a dalokat, minden digitálisan történt.
Mindig tiszta lappal indítasz vagy vissza szoktál nyúlni korábbi demokhoz?
Banks: Attól függ. Néha csak jön egy ötlet és teljesen új alapokon kezdek dolgozni. Vannak olyan dalaim is, amiken évekig dolgoztam, de akadnak olyanok is, amiket még sok évvel ezelőtt írtam és egyszercsak visszatértem hozzájuk.
A Serpentina borítója nagyon sok szempontból hasonló a The Altaron látható fotóhoz. Mi az összefüggés a két lemez között?
Banks: Mindegyik albumom között van összefüggés, hiszen ugyanaz az ember írta őket, csak éppen felnőtt az évek során. A Serpentina a The Altar metamorfózisa, sokat változtam a 2016-os megjelenése óta.
Már több, mint 60 dalod jelent meg az elmúlt évek alatt. Mennyire volt nehéz összeállítani a Serpentina turnéra a legjobb 16-ot?
Banks: Nagyon is! Imádom az összes dalomat, nem is tudok kedvencet választani közülük, hiszen mindegyiknek más a hangulata és az életem más-más pillanataira reflektál. Minden albumomról van néhány dal, amit kifejezetten szeretek előadni, például a The Altar-ról ilyen a Fuck With Myself, amit ki ne hagynék egy setlistből sem. A tervezési fázisban leginkább az ösztöneimre hallgatok.
A Better viszont visszakerült a setlistre. Tudom, hogy nem szívesen beszélsz a magánéletedről, de muszáj megkérdeznem: milyen érzés a régi, szakítós dalaidat előadni egy stabil, boldog párkapcsolatban?
Banks: Érdekes, leginkább egy visszacsatolás számomra, hogy milyen messzire jutottam. A Better című dal a legtoxikusabb emberről szól, akivel valaha jártam. Érdekes abból a perspektívából nézni, hogy ha ma ismertem volna meg ezt a személyt, akkor még csak vonzónak sem találnám őt. Túl kell esned nehéz időszakokon ahhoz, hogy rájöjj, kivel is akarsz lenni valójában és mire van szükséged egy párkapcsolatban. A Someone New című dalomat is több, mint tíz évvel ezelőtt írtam, ezt a számot a félelem ihlette, olyannyira nem akartam azzal a személlyel lenni, ugyanakkor rettegtem is attól, hogy elveszítem őt. Ma már tisztábban látok és vissza tudom vezetni a dalaim történetét, így leginkább önmagam ódájaként tekintek rájuk, amikor újra előveszem őket. Nagyon büszke vagyok arra, ahová jutottam, rengeteget tanultam magamról és az igényeimről.
Nagy szívfájdalmam, hogy a kedvenc új dalom, a Burn nem került bele a szórásba.
Banks: Ne, sajnálom! A Burn pont szerepelt a setlisten, de kihúztuk. Az élő koncertek dallistája sajnos nem csak arról szól, hogy milyen számokat szeretnék előadni. Nagyon szerettem volna énekelni például a Birds By The Sea-t is, de egyszerűen nem illett bele a flowba, ahogy a Burn is teljesen leültette a hangulatot. Bárcsak 3 órás koncerteket adhatnék, és akkor nem maradna ki egy kedvenc sem, de ígérem, eljön majd az a pont, amikor ezek is elhangzanak élőben.
Néhány hete jelent meg a Sad Girl Music című dalod, amit Kitoval vettél fel. Milyen volt újra egy vagány csajjal együtt dolgozni?
Banks: Mókás volt, nagyon szeretem Kitot, jó barátnőm. Akkor kerültünk igazán közel egymáshoz, miután befejeztük a Gimme című dalomat, azóta agyaltunk, hogy mi legyek a következő közös lépésünk. Ő keresett meg a Sad Girl Music alapjával, annak ellenére, hogy tudja, hogy mindig én szerzem a saját dalaim, ragaszkodott ahhoz, hogy közreműködjek benne. Imádtam a dalt, sőt, tulajdonképpen mindent, amit ő csinál, szóval beleírogattam, hogy egy kicsit a sajátomnak érezzem. Bulis dal, szerintem vicces, hogy Sad Girl Music a címe, és egyáltalán nem szomorú. A 20-as éveimre emlékeztet, arra, hogy mennyi hülye hibát követtem el. Arról szól, hogyan tegyünk mindent tönkre magunk körül, azt a párkapcsolatunkat is beleértve, amiben tulajdonképpen jól érezzük magunkat. Ez pont olyan dolog, amit a 20-as éveinkben csinálunk. Vagy igazából bármelyik korban, de nekem leginkább a 20-as éveim rezonálnak ezzel a gondolattal. Akkoriban maga voltam a Tasmán Ördög!
Londonban és Berlinben volt szerencsém ellátogatni a Serpentina turnéra, és imádtam a koreográfiákat, különösen azt, amit a Fuck Love-ra táncoltok. Vettél valaha táncórákat, vagy csak simán született tehetség vagy?
Banks: Zenészként szerintem mindenkinek van egy belső ritmusérzéke. Sosem jártam gyerekként órákra, csak szeretek mozogni és táncolni. Amikor a turnéra készülünk és betanulom a koreográfiákat, az táncóráknak számít? Ha igen, akkor mostanában kezdtem!
Három évvel ezelőtt jelent meg az első versesköteted, a Generations of Women from the Moon. Tervezel kiadni folytatást?
Banks: Abszolút. A versírás számomra hasonló, mint a zene, sosem azért kezdek dalokba, hogy kiadhassak egy albumot, vagy írok verseket, hogy megjelenhessen egy kötet. Mindig csak rádöbbenek, hogy hoppá, összejött elég dal ahhoz, hogy dokumentálhassam az életem adott szakaszát. Imádok verseket írni, ez mindig is így volt, és ahogy a zenénél sem, nem stresszelek ezeken. Most sem gondolkozom az ötödik albumban, ha írni támad kedvem, írni fogok. Majd meglátjuk, mi történik!
Volt a turné alatt bármi időd rajzolni, írni vagy új dallamokon agyalni?
Banks: Sajnos nem. Na jó, talán néha hangbeállás alatt jött pár ötlet. Ha befejezem egy album írását, általában úgy érzem, hogy elmondtam mindent az életem azon fejezetéről, kell egy kis idő ahhoz, hogy újra felvegyem a fonalat az írással.
És most, hogy vége a turnénak és visszatértél Los Angelesbe?
Banks: Igen, és tegnap előtt neki is álltam pár dalötletnek, amire mostanában nem volt példa. Megnyitottam az Abelton-t és belekezdtem a sütögetésbe, de nem erőltetek semmit. Ha jön az ihlet, jön, ha nem, akkor nem.
Mi inspirál a leginkább napjainkban?
Banks: Korábban erre azt mondtam volna, hogy a fájdalom, de most leginkább talán az izgalom. Nehéz leírnom azt az érzést, ami dalszerzésre késztet mostanában. Csak egy fura érzés, amit ki kell eresztenem magamból.
Ha már született tehetségről beszélünk, ott vannak a skicceid és a festményeid is, amit eddig csak a verseskötet illusztrációjaként és pár artworködön láthattunk. Gondolkoztál már kiállításon vagy akár egy saját galéria megnyitásán?
Banks: Pont most fog történni! Chloe Chiassonnal, egy olasz művészlánnyal dolgoztam együtt az elmúlt hónapokban. Nagyon szürreális, hiszen ahhoz hozzászoktam, hogy emberek előtt állok és énekelek, de az a tudat, hogy valahol megnézhetik a vizuális művészetemet is, egészen különleges.
2020 júniusában léptél volna fel először Magyarországon, de a Balaton Soundos koncerted sajnos elmosta a Covid. Üzennél valamit a magyar rajongóidnak?
Banks: Alig várom, hogy végre találkozhassak veletek és együtt táncolhassunk és énekelhessünk. Tervben van a kárpótlásotok, ígérem!
Az interjú a Rockstar magazin 2022 októberi lapszámában jelent meg.
