Verseny a h-moll szonátához

Dátum:

Liszt Ferenc világszinten ismert és elismert magyar zeneszerző, így nem lehet ez másként a nevével fémjelzett zongoraversennyel sem: a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen számos ország virtuózai vesznek részt.

 

Ez pedig azt jelenti, hogy szeptember 12. és 19. között a magyar főváros megtelik azokkal a vállalkozó szellemű tehetségekkel, akik a rangos zsűri előtt szeretnének bizonyítani – és persze versenybe szállni a 30 ezer eurós fődíjért, valamint a lehetőségért, hogy beinduljon a nemzetközi karrierjük. Az eseménysorozat a közönség számára pedig elhoz egy sor komolyzenei koncertet és gálaestet, amelyeken Liszt művei hazánk tehetséges kortárs művészeinek tolmácsolásában csendülnek fel. Hallhatjuk a Szent István filharmonikusok, Balázs János zongoraművész, Olga Kern és a Concerto Budapest játékát is – csak hogy néhányat kiemeljünk.

 

 
spot_img

Ez is érdekelhet

“Feltáratlan, érintetlen kincsek” – Pásztor Anna interjú a VARÁZSCERUZA fogyatékosügyi, zenei mentorprogramról

A legnagyobb sztárok sorakoztak fel a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című fogyatékosügyi, zenei mentorprogramhoz....

Először jön Magyarországra a leghíresebb tetováló zenész – Kat Von D Budapesten

Június 11-én az A38 Hajón ad koncertet, az egykori LA Ink sorozatból is ismert tetoválóművész, zenész Kat Von...

Budapestre jön a zavart Disney hercegnő – Allie X koncert az A38 Hajón

Ötödik lemezével először érkezik Magyarországra Allie X. A kanadai énekes-dalszerző különleges hangulatú élő produkcióiról is ismert, így nem...

A Franz Ferdinand a Művészetek Völgyében mutatja be új albumát

Az idén hatodik lemezével jelentkező skót zenekar az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján....