Közeleg a Szabad a Színpad! felhívás vége!

Dátum:

Az ERöMŰVHÁZ Nonprofit Kft. a VII. kerületi K11 Művészeti és Kulturális Központ szervezésében idén is pályázatot írt ki feltörekvő, fiatal zenekarok és egyéni előadók részére. Jelentkezési határidő: 2022. október 30. (vasárnap). 
 
Mielőtt tovább olvasol: ITT találod a FB eseményt!
 
A verseny két fordulós. Az első forduló során a pályázati anyagok előválogatását a szakmai zsűri végzi. A pályázó zenekarok közül összesen maximum 10 előadó/zenekar jut tovább a következő fordulóba.
 
A második forduló helye és időpontja: 2022. november 12. (szombat), K11 Művészeti és Kulturális Központ (1075 Budapest, Király utca 11.), ahol a zenekaroknak/előadóknak 15 perc és maximum 3 dalnyi műsorszám áll majd a rendelkezésére, hogy élőben is megmutassák, mit tudnak. A produkciók után a zsűri röviden, szakmailag értékel, az est végén pedig kihirdetésre kerül az első három helyezett és a különdíjas zenekar/előadó.  
 
 
A zsűri tagjai:
Péterfy Bori – színész, énekes
Fehér Gábor – Bohemian Betyars zenekar alapító tag, zenész, menedzser
Horváth Gergely – kreatív producer, rádiós szakember
 
A részletes pályázati felhívás, díjazás és minden egyéb dokumentáció a K11 honlapján érhető el.
www.k11.hu/szabad-a-szinpad-2022
spot_img

Ez is érdekelhet

Nyuszi, hopp! Máris egyet…

Mennyit kaptál el? Ha még egyet sem, segítek!Megérkezett a Lush 2025-ös húsvéti kollekciója, és jobb, ha kapaszkodsz a...

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az...

Jean-Michel Jarre az Arénában

Jean-Michel Jarre, az elektronikus zene atyja egy fantasztikus show-val érkezik 2025. június 26-án, a Papp László Budapest Sportarénába.A...

A gyilkos riffek és könyörtelen groove-ok királyai 2019 után újra önálló koncertet adnak Budapesten!

A modern metál egyik legmeghatározóbb zenekara a MACHINE HEAD, 2025 nyarán nagyszabású fesztiválturnéval tér vissza Európába. Az intézménnyé...