„Kihívás manapság őszintén boldognak lenni…”

Dátum:

Elvarázsol, galaktikus utazásra hív, közben pedig annyira őszintén mesél szerelemről, csalódásról és életről, hogy belesajdul a szíved.
 
Hegyi Dórival, az Ohnody project polihisztor jótündérével Nagy-Szín-Pad! győzelme apropóján művészetről, emberségről és az elmúlt időszakról beszélgettünk. 
Kurcz Orsi 
 
Rendhagyó megmérettetés volt ebben az évben a Nagy-Szín-Pad! – mit adott neked ez az időszak?
Megtisztelő a másik három nyertessel osztozni a „dicsőségen”. Örülök, hogy idén olyan győzelem született, ami után egyenlő esélyekkel zárjuk majd a nyarat a pár megtartott fesztivállal, mert egyre inkább úgy érzem, hogy a művészek egymással való versenyeztetését óvatosan kell kezelni – hiszen a művészet nagyon szubjektív dolog.  Persze a verseny mellett is zajlik az élet – a lemezem megjelenésével jönnek a lehetőségek, viszont a produkciómnak még érésre van szüksége. Úgy éltem meg ezt a helyzetet, hogy időt kaptam arra, hogy kitaláljam, mit is akarok. Élveztem, hogy lelassult a világ és volt időm levegőt venni. 
 
Dark-pop műfajba sorolod magadat – pontosan mit takar ez a stílus?
A dark metaforikusan értendő, a zene hangulatára utal. Sokszor használok például moll hangnemeket, amik szomorkássá teszik a dalaimat. Melankóliához írt pop zene talán, ez talán a helytálló magyarosított megfogalmazás.
Tele van lelki feszültségekkel a muzsikád – a hétköznapokban is ilyen érzelmes vagy?
Nyugodt típusnak tartom magamat. A felbukkanó érzéseimet igyekszem felismerni és teret adni nekik, mivel azt jelzik, hogy élek. Szeretek mély és ,,elvont” dolgokról beszélgetni és azzal foglalkozni, hogy mi, miért történik a világban.
 
Van a dalaidnak missziója? Hiszen míg te őszintén rávilágítasz a dolgokra, sok más előadó csak fancy akar lenni…
Az a küldetésem, hogy önazonos maradjak kifelé is. Szerintem kihívás manapság őszintén boldognak lenni. Azt vettem észre, hogy a tárgyakhoz fűződő viszonyulások elterelik a figyelmet a fontos dolgokról. Például arról, hogyan tartsuk szem előtt mások nézőpontját is. Megértem, ha nehéz a szerepeket levetkőzni, főleg akkor, ha ezek védekező mechanizmusként alakulnak ki bennünk. De én azt akarom megmutatni, hogy akármi is van, fontos afelé igyekeznünk, hogy minél tisztábban lássuk magunkat a saját szemeinken keresztül. 
 
Egyszer nyilatkoztad, hogy még nem találtad meg teljesen önmagad…
Szerintem majdnem minden nap változik bennem valami. A külső ingerek formálják a belsőmet. Viszont azt érzem, hogy azon az úton vagyok, amelyiken lennem kell. Ha néha nehéz is, akkor az is értem történik. Azért, hogy megtanuljak valamit, ami pozitív irányba változtatja meg az életemet. 
 
A klipek képi világa segít közvetíteni a zenéd elvarázsolt hangulatát – a koncerten milyen eszközökkel lehet erre rásegíteni?
Vetítéssel, mozgás elemekkel, jelmezekkel és különböző díszletekkel készülök. Ez az élő műsorom csomagolása – igyekszem szezononként más-más koncepciót színpadra vinni, különböző alkotók bevonásával. Szeretem kitalálni ezeket, és aztán meg is valósítani őket. Talán ez a rész kedvencem az egész alkotói folyamatban. 
 
Előző cikk
Következő cikk
spot_img

Ez is érdekelhet

„Manapság zenésznek lenni többet jelent, mint játszani a stúdióban vagy a színpadon” – The Cinelli Brothers interjú

2023-ban a Veszprém Blues fesztiválon játszott, május 21-én pedig első önálló budapesti koncertjére tér vissza hazánkba az olasz,...

A gyászfeldolgozásról szól a Tornóczky All Access új dala és klipje

Nehéz témát, a gyász feldolgozását, az elengedést és a továbblépést dolgozta fel legújabb dalában és az ahhoz készült...

„Én vagyok talán az utolsó blues zenész Magyarországon” – Hobo

De nem szereti a cikizést. Kilenc zenekaros koncert mellett „hobológia” előadásokkal és a jól ismert József Attila esttel...

“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” – Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban

Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus...