Kedvenc interjú

Dátum:

Hegyi Dóri 'OHNODY' pár éve tűnt fel a hazai zenei életben, akkor még főleg közreműködőként olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Belau, mius és iamyank. Múlt hónapban, 10 év “érlelődés” után megjelent első saját anyaga, a Nude című koncepciólemez, ahol a szövegeken és a zenél túl még a borítót is saját kezűleg ő készítette. A Kedvenc interjú öt kérdésére most ő válaszol. 
 
 
Ajánlj egy jó lemezt, amit mostanában sokat pörgetsz!
 
Kicsit több, mint egy hónapja jött ki az új Son Lux lemez, a Brighter Wounds – azóta nem nagyon tudok mást hallgatni.
 
 
Melyik az az étterem/ bisztró, amit nagyon kedvelsz, gyakran látogatsz?
 
Beszálló – a kedvencem éttermem volt, de sajnos nemrég bezárt. Khan, Oriental Soup House, Ramenka, Sáo, Wang mester kínai konyhája stb. – mindent keleti ízt imádok. Pándzsáb Tandori – ha bűnözni szeretnék (nem ehetek indiai fűszereket). Konyha- itt szoktam találkozni a barátnőimmel, néha pedig egyedül “mozizgatok” az emeleti ablakból.
 
Hova jársz szórakozni?
 
Mostanában beszippantott a karaoke bárok, társasjáték “bulik” és visszafogott iszogatós beszélgetések világa.
 
Milyen új dolgot találtál a közelmúltban Budapesten?
 
Marumoto teabolt – csodálatos japán teaház. Sajnos úgy tudom hamarosan bezárnak ők is. (Attól félek, lassan mindenhonnan kitiltanak, mert minden hely, amit kinevezek kedvencnek kisvártatva bezár!)
 
 
Ajánlj két-három programot a közeljövőből, amin te is tervezel részt venni!
 
Máricus 28-án lesz akusztikus koncertem a Tinta Art Caféban, oda mindenképpen megyek! Április 15-én lesz Sakura ünnep a Fűvészkertben, ahova mindenképpen szeretnék menni. És járjatok színházba, amikor csak tudtok.
 
Rock FM kérdése: Mi a kedvenc rockslágered?
 
Rock-on nőttem fel, ezért túl sok kedvencem van! Ha nagyon muszáj választani, akkor az alábbiak (csak azért, mert ezek jutottak először az eszembe): A régiek közül: Led Zeppelin – Kashmir, Heart – Barracuda. Tini koromból: Radiohead – Creep, Yeah Yeah Yeahs – Maps (ekkor kezdődött a sírós korszakom). 20-as éveimből: National – Terrible Love, Sharon Van Etten – Serpents.
 
spot_img

Ez is érdekelhet

New Orleans-i dzsesszhagyomány Budapesten

Április 16-án Magyarországon is bemutatja legújabb lemezét a The Hot 8 Brass Band. A harmincéves fúvószenekar a hiphop...

Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!

Az Elefánt zenekart utoljára tavaly szeptemberben csíphettük el önálló nagykoncerten Budapesten, az évet pedig a Budapest Park Winterfest...

Tűzoltás Vodka for Kids-szel

A Vodka for Kids erősen bekezdi 2025-öt: új videoklippel és országos turnéval indítja az évet a zenekar. Az...

Stoner rock eksztázis – 1000Mods március 5-én ismét az A38 Hajón

A budapesti közönség hamarosan újfent tanúja lehet annak a zenei energiának, amely a 1000Mods-t a kortárs heavy rock...