Ez egy remek cikk a nyomtatott Rockstar Magazinból, amely itt, online is olvasható.
vagy ha már előfizető vagy, lépj be!
Előfizetőink online olvashatják az összes nyomtatott magazinos cikkünket, és természetesen több extra tartalmat is kapnak.
Támogasd a zeneipart! Olvass Rockstar Magazint!
A Virtuózokban ismerhette meg az ország először, majd végigjátszotta a világ lehíresebb színházi darabjait, készített felvételeket ismert metal-zenészekkel, majd nemrég bekerült a Tátrai Tibor köré épülő godfater.-be. Hogy, hogy fér meg egymás mellett mindez és még sok más, arról beszélgettünk Felszegi Dalma zongoristával.
Klasszikus zenészből lettél jazz-, funk- és metal-közegben is ismert billentyűs. Miért volt fontos, hogy ilyen sok stílusban kipróbáld magad?
Nem tartottam fontosnak, hagytam magamat sodródni, ehhez csak felfedezési vágyra van szükség. A Zeneakadémiai éveim alatt kezdett kinyílni a zenei horizont, elkezdtem képezni magamat, az egyetem második éve után megkaptam az első nagy zenés színházi munkámat, ami domino-szerűen hozott más lehetőségeket is, hirtelen indult el a pályám.
Van egy műfaj, amely különösen közel áll a szívedhez, vagy mindegyik mást ad hozzá a zenei identitásodhoz?
Mindenből lehet valamit tanulni, elemeket beemelni a saját zeneiségünkbe. Idővel rájöttem, hogy kár kategorizálni a zenéket, csak korlátokat szab.
Az origot számomra mindig a klasszikus zene fogja jelenteni,
hiszen klasszikus zongora szakon diplomáztam. Mostanra viszont kialakult, hogy mik a fő zenei irányok az életemben, ezt szeretném összegyúrni eggyé saját nevem alatt futó projektben.
A zenei pályád nemrég egy új fejezetbe lépett, amikor egy legendás gitáros szupergroupnak nevezhető zenekarához csatlakoztál. Hogyan ért ez a lehetőség, és mit jelent ez számodra?
Leírhatatlan öröm és megtiszteltetés, hogy engem választottak a godfater. zenekar billentyűsének. Szerencsésen alakult, Borlai Gergővel pont nyáron ismerkedtünk össze, eszébe jutottam. Felvettem otthon a 3 dalból álló casting anyagot és rám esett a választás. Régi vágyam volt egy olyan minden szempontból profi csapat részesének lenni, ahol ilyen magas energiaszinten megy a muzsikálás. Mindenki lelkes az új felállással kapcsolatban, nagyon várjuk a bemutatkozó koncertet, ami május 17-én lesz az Akvárium NagyHall-ban.
Mik voltak a legnagyobb kihívások az új környezetben, és hogyan sikerült alkalmazkodni?
Fel kellett dolgoznom ezt a szakmai kategória ugrást és annak felelősségét, hogy kik mellett játszom. Úgy érzem, hogy a zenekarba kerülésemmel lett identitásom, eddig mindig magyarázatra szorult zenei mivoltom, hogy honnan jövök és most mit csinálok. Másfelől bizonyítanom kell ennek a közösségnek is a rátermettségemet a feladatra, tudatosan készítem magam erre.
Milyen új projekteken dolgozol most, amelyekre különösen büszke vagy?
A godfater. körül forognak a gondolataim, valamint bele szeretnék vágni saját nevem alatt futó projektbe. Ennek első dala februárban fog megjelenni nagyszerű zenész barátokkal karöltve. Műfaját tekintve alternative R&B-nek mondanám. Nemrég alakult egy progrock zenekar is, amiben basszusgitározom, emellett egy jazz-fusion zenekarban is játszom. A Benczúr Házban futó Brahms-sorozatunkat is hamarosan folytatni fogjuk kamara partneremmel. De tervben van még egy hiánypótló podcast-doku sorozat létrehozása is!
ÍRTA: Spark Lili
FOTÓ: Polonkai Mária Lujza