Kalapács koncert a RockHázban!

Dátum:

A hazai rockélet egyik kedvenc heavy metal bandája visszatér a RockHázba: idén is Kalapács koncerttel köszönti a tavaszt Budakalász pop up rock klubja
 
Az ikonikus metálbandák toplistáján számon tartott, Kalapács József által szervezett csapat ismét jubilál: 2022-ben éppen 20 esztendős a zenekar egyik első, ma is éppúgy aktuális albuma, az Ösztön, ami olyan felejthetetlen slágereket adott a világnak mint a Vége a dalnak vagy a Ne állj mögém. Illetve nem csak az egykori debütáló lemez, de a jó 10 évvel későbbi Pokol és mennyek között is kerek évfordulót ünnepel. Egyszóval lesz minek örülni az ezévi Kalapács koncerteken is – a szokásos ütős hangulat mellett dupla lemez-születésnapra lehet majd koccintani. Ráadásul nem csak az évfordulós korongok dalaira indulhat a headbangelés március 26-án, hiszen a Budakalászi bulin egészen biztosan egyéb kortalan favoritok is megidéződnek: többek között akár a pokolgépes múltat új életre hívó Itt és most, vagy a Pokoli színjáték is nagy eséllyel megszólal majd ezen az estén.
spot_img

Ez is érdekelhet

“A Blahalousiana, a Carson Coma, Lil Frakk és a Valmar besétálnak egy szobába…”

Tavaly, év végén 4. alkalommal került megrendezésre a prominens- és feltörekvő dalszerzők/előadók/producerek részvételével zajló KEMP Dalszerzőtábor. Most két...

JOSH SMITH KONCERT BUDAPESTEN

Az amerikai blues gitáros a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után...

Kísérteties párhuzam ez a világgal, amiben élünk

Brother Belmont valójában Jósa Tamás alteregója, aki évekig különböző produkciók (Iron Maidnem, divideD, Rockstars Not Dead) élén, több...

Ismét Budapesten a holland indie csapat – Son Mieux koncert a Turbinában

November 2-án érkezik Budapestre Hágából az idén 10 éves Son Mieux, hogy egy felejthetetlen este során megtáncoltassák a...