Legbelső, intim világába kalauzol el a Margaret Island

Dátum:

Hullámzó időszakot ölel fel a Margaret Island negyedik nagylemeze, melynek címe: Hol marad az én történetem.

 

Az album leginkább a 2020-as évről, a csapat belső folyamataiban, gondolataiban végbemenő változásokról mesél. Az összes korábbi megjelenés közül talán ez lett a legszemélyesebb.  Az albumot teljes egészében Fonyódon, Viki otthonában írták, fél év együttes elvonulás alatt.

 

„Számomra a Hol marad az én történetem ugyanúgy kísérletező jellegű, mint az eddigiek, de az alkotói folyamat jelentősen eltért a korábbiaktól, a 2020-as lezárásokkal bejött ugyanis egy olyan intim faktor, amire mi sem számítottunk. Közel fél évet voltunk összezárva, és ez alatt született meg a most megjelent lemez gerince” – meséli Lábas Viki, a zenekar énekesnője. 

 

„A teljes anyagot Fonyódon, az otthonomban vettük fel, így a legnagyobb inspirációs forrásunk az ottani környezet: a balatoni táj, a természet, az állatok és a víz közelsége jelentette, ami egyben mentsvárunk volt ebben a rendhagyó, bizonytalan, gondterhes időszakban” – tette hozzá.

 

Hangzását tekintve a korábbi „margaretes” zenei világ kiegészül egy újfajta megközelítéssel is, annak köszönhetően, hogy Toldi Miklós produceri munkája végigkíséri az anyagot: „Ez volt az első alkalom, hogy egy olyan producerrel dolgoztunk együtt, aki az összes dalba és a lemez ívébe is beletette tudását” – avat be Törőcsik Kristóf basszusgitáros a háttérmunkálatokba.

 

Hozzátette: „Miki rengeteget adott hozzá: nemcsak a hangzás lett sokkal poposabb, sőt, néhol elektronikusabb, hanem hozott magával egy olyan megnyugtató, stabil magabiztosságot, ami ránk és a kreatív folyamatokra is nagyon pozitívan hatott.”

 

Füstös Bálint gitáros szerint is „frissítő volt ez a változatosság, ami annak is köszönhető, hogy a már a korábbi lemezekről ismert Hujber Szabolcs mellett, most először Szepesi Mátyás dalszövegíróval is együtt dolgozhattunk. A megújulás mellett azért azt a hagyományt is továbbvittük, hogy legyen egy Bródy János-dalszöveg is a lemezen. Nem mellesleg feldolgoztunk egy olyan korábbi Fonográf-dalt, ami tökéletesen illett a hetedik születésnapját ünneplő zenekarhoz.”

 

Az album szeptember 2-án jelenik meg digitálisan, élőben pedig szeptember 11-én hallhatja először a közönség, a Kobuci Kertben.

Fotók: Gold Record

EZ A CIKK A BUDAPEST BEAT MAGAZINBAN JELENT MEG. OLVASS MÉG:

 
spot_img

Ez is érdekelhet

Indul a nyár az A38-on: MOVA, Iceboyz és Kieza a tetőteraszon!

Egy este, három előadó – május 7-én érdemes az A38 felé venni az irányt, ha egy szuper eseménnyel...

A Three Days Grace Budapesten kezdi turnéját

A többszörös platinalemezes hard rock csapat idén ősszel európai és angliai turnéra indul. A 21 állomásos koncertkörút első...

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...