„Játékként akarom megélni”

Dátum:

Korábban bemutattuk mi is Pócsi István Hét Jel nevű szerelemgyermekét. Honnan lehet ő ismerős? Idősebbeknek az F.O.T.B. zenekarból, szakmabelieknek pedig a Barba Negrából, ahol ő a programszervező. Mindenki más hallhatott már, és olvashatott már sok fórumon kiváló interjúkat vele. Ősszel ott fejeztük be, hogy folytak a munkálatok a stúdióban egy olyan lemezen, amelyen közel 30, más hazai zenekarokból ismert zenész működik közre. 
 
 
Hogy állnak most a munkálatok a Hét Jellel?
 
Amikor tavaly októberben utoljára beszéltünk a projektről, még csak a koncepció és az első akkordok voltak készen. Mostanra mondhatjuk, hogy már majdnem a „finisben” vagyunk, a megjelenés októberre van időzítve. Április 25-én lesz kereken 7 hónapja, hogy elkezdtünk rajta dolgozni, erre az alkalomra, ezen a napon kihozunk majd egy klipet!
 
Lesz folytatás?
 
Hogy a projektnek a lemezen túl lesz-e élete, nem tudom előre megmondani. Nehéz és hosszadalmas az alkotási folyamat, egyrészt, mert ennyi embert összecsődíteni nem egy egyszerű feladat, másrészt mert közben én a Barba Negra programszervezőjeként is helytállok, ez az elsődleges az életemben. Nem akarom, hogy ezt valaha is „muszájból” kelljen csinálni és nem akarom a hangsúlyokat sem áthelyezni. Játékként akarom megélni. 
 
Koncertben gondolkodtok? Elég nagy dobás lenne!
 
Volt (vagy van) egy olyan tervünk, hogy lemezbemutató koncertet csinálunk, viszont azáltal, hogy mögöttem nincs produkciós menedzsment, mindent nekem kell véghez vinnem, erre pedig egyelőre nincs kapacitásom. Nem akarom, hogy megszűnjön a dolog öröm része és izzadtságszagúvá váljon. 
 
Rock FM kérdése: Mi a kedvenc rockslágered?
 
A Pink Floyd – The Wall lemezéről gyakorlatilag bármi. Számomra az eddigi legemlékezetesebb koncert Roger Waters – The Wall turnéja volt a Népstadionban. Idén is ott leszek az Arénában, nem kérdés!
spot_img

Ez is érdekelhet

„Sokszor azt szeretjük a leginkább egy dalban, amit nem értünk” – Luke Winslow-King interjú

Május 14-én szerdán immáron másodjára tér vissza a Kobuci Kertbe Ripoff Raskolnikov oldalán az amerikai vintage blues-és jazz...

Revolucio: Czaffy nem csak az R’n’B műfaját, önmagát is újra felfedezte

Czaffy 2018-ban kezdte meg pályafutását, akkor a Kértem című számot megírta, felvette, majd impulzívan fel is töltötte YouTube...

A borral való kapcsolatunk remek

Szeretjük a bort, szeretjük a Badacsonyi borvidéket, szeretjük a vidéket, és nem utolsó sorban szeretjük, ahogy Becker Peti...

Ripoff Raskolnikov: Red Rocks Café – az új kislemez harmadik szerzeménye

Ripoff Raskolnikov folytatja új kislemez-sorozatát, amelyet a Twilight Tales album után indított. A Last Sunny Day és a...