Itt az utolsó lehetőség, koncertezz a Tankcsapda előtt!

Dátum:

Végéhez közeledik az Öröm a Zene tehetségkutató-sorozat 2021-2022-es évada. A könnyűzenei verseny utolsó állomása a soproni, amit október elsején tartanak Sop-Rock Tehetségkutató Fesztivál néven. A megmérettetésre még jelentkezhetnek induló zenekar, a legjobbak többek közt a Tankcsapda előtt és a Strand Fesztiválon fellépési lehetőséget nyerhetnek.
 
Tizenkettedik alkalommal rendezik meg Sopronban a Sop-Rock Tehetségkutató Fesztivált október elsején a Hangár Music Clubban. A versenyen több értékes nyereményt adnak át a szervezők. A díjak között szerepel fellépés a Stand Fesztiválon, a Búgócsiga Akusztik Garden és a Hangár Music Garden klubokban, illetve előzenekarként a Tankcsapda előtt. A győztes részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató október 8-9-i nagydöntőjében Budapesten, az Analóg Music Hallban, ahol a fődíj 3,5 millió forint.
 
"Úgy érzem, hogy ebben a helyzetben, amiben most vagyunk, covid után, egy háború közepén, a helyi közösségek, azon belül is a kis közösségek megléte és szerepe nagyon jelentős: ezek összetartó ereje a zene, és ezért is fontos a hangszeres élőzene." – fogalmazott Kovács “QQ“ Attila, a Sop-Rock Tehetségkutató Fesztivál főszervezője.
Ahhoz, hogy ezek a fiatal, feltörekvő zenészek minél több fellépési lehetőséghez jussanak, nagyon fontos elem a tehetségkutatás. A több, mint egy évtizedes múltra visszatekintő Sop-Rock Tehetségkutató Fesztivál sok, ma már neves előadóművészt “termelt ki” és reméljük, hogy ez a sor folytatódik idén és az elkövetkező években is. 
 
A versenyre szeptember 28-ig lehet jelentkezni. A beküldött hangfelvételek alapján megtörténik az előzsűrizés, majd a döntőbe a legjobb húsz produkciót hívják be a szervezők, ahol 15-15 perces minikoncertekkel mutatkoznak be a zsűrinek. Az ítészek között olyan elismert zenei szakemberek ülnek, mint Andásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára, Kolosai Ferenc, a 2019-es Öröm a Zene-fődíjas Antares énekese, basszusgitárosa, Marczel Szabolcs, a Monyo Land operatív vezetője, Rozsonits Tamás zenész, zenei szakíró, Sárdy Barbara énekesnő, dalszövegíró, Szabó Áron "Vasaló" zenész és Tujmer "SUBA" Géza, a soproni gitárosok doyenje.
A Sop-Rock Tehetségkutató Fesztivál az Öröm a Zene rendszerében jött létre, a Hangfoglaló Program támogatásával.
 
További információt az esemény FB oldalán(ITT) találtok.
 
spot_img

Ez is érdekelhet

„Manapság zenésznek lenni többet jelent, mint játszani a stúdióban vagy a színpadon” – The Cinelli Brothers interjú

2023-ban a Veszprém Blues fesztiválon játszott, május 21-én pedig első önálló budapesti koncertjére tér vissza hazánkba az olasz,...

A gyászfeldolgozásról szól a Tornóczky All Access új dala és klipje

Nehéz témát, a gyász feldolgozását, az elengedést és a továbblépést dolgozta fel legújabb dalában és az ahhoz készült...

„Én vagyok talán az utolsó blues zenész Magyarországon” – Hobo

De nem szereti a cikizést. Kilenc zenekaros koncert mellett „hobológia” előadásokkal és a jól ismert József Attila esttel...

“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” – Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban

Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus...