„Igyekszünk visszahozni a Linkin Park-közösségi élményt”

Dátum:

Miért alakít valaki tribute zenekart?
2005-ben – akkor még másik néven – azért alapítottuk a bandát, mert szerettünk volna zenélni, és ha már játszunk, gondoltuk, hogy olyan nótákat adnánk elő, amit mi is és más is szívesen hallgat.
 
Miért pont Linkin Park?
Egyértelműen rajongásból. A Linkin Park mindig nagy kedvenc volt, mondhatnák, rajongók vagyunk, így adta magát, hogy mivel is álljunk színpadra. Durva, de 15 év után is napi szinten pörögnek nálunk LP-lemezek. De ez a sport pont olyan, mint a tenisz: azért játszani még jobb, mint nézni.
 
Volt közvetlen kapcsolatotok a zenekarral?
Nekem volt szerencsém találkozni a 2017-es VOLT Fesztiválon a komplett csapattal. Rendkívül közvetlenek és kedvesek, ugyanakkor a turné végéhez közeledve nagyon fáradtak is voltak. Kivéve Chestert, ő egy energiabomba.
 
Hogy érintett titeket Chester halála?
Nem találtunk, és én végképp nem találtam szavakat, hiszen egy hónappal korábban pont Chester volt az utolsó ember, akiről azt gondoltam volna, hogy ennyire komoly betegséggel küzd. Kezeltünk, amiből viccesen kő-papír-ollózás lett, majd meséltem neki a 1stepkloserről, aminek őszintén örült és köszönte, hogy visszük a hírüket. Azt viszont nagyon jó látni, hogy Chester elvesztése mennyire egybekovácsolta a rajongókat, szakmabelieket. Ebben igyekszünk mi is segíteni és a koncerteken visszahozni a Linkin Park-közösségi élményt.
 
Melyik korszakból szerettek a legjobban játszani?
Tribute zenekarként úgy tapasztaltuk, hogy a közönség egyfajta best of-koncertet vár el, úgyhogy sokszor a videoklipes dalokra kerül a hangsúly. Ha korszakot kellene változtatni, akkor viszont egyértelműen az első három lemez dalai jelentik a műsor gerincét. Próbáltunk sokszor újítani (sőt több ízben hamarabb játszottunk egy-egy új dalt élőben, mint a Linkin Park), de a közönség nagyon várja az oldschool zúzdákat – és hát minek is állnánk ellent?!
 
Mikor látható a banda legközelebb?
2019. augusztus 16-án a Dürerben lépünk fel egy különleges hangulatú, vendégekkel dúsított bulival, többek között a Korn, System of a Down és Metallica tribute zenekarainak társaságában.
 
 
spot_img

Ez is érdekelhet

A Three Days Grace Budapesten kezdi turnéját

A többszörös platinalemezes hard rock csapat idén ősszel európai és angliai turnéra indul. A 21 állomásos koncertkörút első...

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...

A monumentális élmények éve – a Budapest Park a tizennegyedik évadban is tud újat mutatni

Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre...