Hot Milk először a Robotban!

Dátum:

A Hot Milk vidám dallamokra ír szomorú szövegeket. A manchesteri emo power-pop alapítótagjai egy bárban találkoztak hat évvel ezelőtt és azóta is együtt élnek és dolgoznak, az éjszakai dalírásokból pedig idővel egy teljes turnézó zenekar nőtte ki magát, akik készen állnak arra, hogy bevegyék a budapesti éjszakát is június 11-én, a Robotban.
 
 
Jim és Han 2016-ban találkoztak egy bárban, gyorsan összebarátkoztak, és azóta is együtt élnek. Ami egy üveg bor és egy akusztikus gitár mellett kezdődött a nappalijukban miközben odakint zuhogott az eső, hamar a szokásukká és a mindennapok túlélésének módjává vált. A manchesteri időjárás és a kitartó vágyuk, hogy betöltsenek némi űrt az életükből hamar újabb és újabb dalokat hozott, ahogy ebédszünetben hazafutottak a munkából és egész éjjel fennmaradtak zenét írni. 
A vidám dallamokkal szomorú dalokat éneklő Hot Milk a valóság ünnepe. A Hot Milk a szórakozás, a család és a kedvesség jegyében reméli, hogy egy nyitott és meleg közeget hoz létre, ahová mindenkit meginvitálhatnak. Gyertek hát ti is a csapat első budapesti koncertjére, június 11-én a Robotba! 
 
A New Beat és a Dürer Kert bemutatja:

HOT MILK (UK)

Helyszín: Robot

Időpont: 2022. június 11.

spot_img

Ez is érdekelhet

“Nem vagyunk ugyanazok” – Marcus & Martinus

Focistának készültek, amikor 10 évesen teljesen véletlenül belecsöppentek a pop-bizniszbe. A norvég ikerpár, Marcus és Martinus Grunnarsen nem...

Sötét, sebezhető utazás a társfüggőség világába – fllozz klippremier

A kísérleti elektronika és dark pop világainak határmezsgyéjén alkotó fllozz új dallal jelentkezik: az „again” egy sötét, sebezhető...

Eros Ramazzotti 2026-ban érkezik Budapestre 

A máig hatalmas népszerűségnek örvendő olasz dalszerző-énekes világsztár, Eros Ramazzotti jövőre ismét Budapestre érkezik. Ezúttal az Una Storia Importante...

A Palaye Royale lesz az Avenged Sevenfold előzenekara 

A Los Angeles-i trió legújabb, Death or Glory című lemezével szántja fel a színpadot az Avenged Sevenfold régóta...