Három részes live studio sessionnel jelentkezik a basszusgitárbűvölő Muck Éva és zenekara

Dátum:

Muck Éva tinédzserként váltott klasszikus zongoráról basszusgitárra, majd jó pár külföldi színházi és hazai session projekteken túl 2015-ben megnyerte a “Queen of Strings” nevű nemzetközi versenyt basszusgitár kategóriában. Az elismerés után elkezdett saját számokat írni és 2017-ben jelent meg első önálló nagylemeze ‘Bassology’ címmel a Hangfoglaló Program támogatásával, amiben a pop, neo-soul, jazz és hip-hop stílusok keverednek. 
 
A most megjelent és a másik két, később érkező videó is Éva ennek az albumnak a dalait kelti életre. Az első felvonás a Bubenyák Zoltánnal közösen írt It’s Miller Time című számról készült felvétel.
 
 
Az élő formációban Éva Kaszás Péterrel dobon, Márkosi Jocival billentyűn és Jasper Andorral szaxofonon egészül ki, a zenészek ráadásul mind közeli barátok, hiszen Andor és Joci Muck Ferenc, Éva édesapjának tanítványai, Péter édesapja pedig szintén Muck Ferenccel zenél évtizedek óta. 
 
A felvétel a Supersize Recording stúdióban készült a videófelvételt Bolyki Márton készítette, producerként pedig Kremán Patrick közreműködött a projekten.
 
 
Fotó: Bolyki Márton
spot_img

Ez is érdekelhet

„Manapság zenésznek lenni többet jelent, mint játszani a stúdióban vagy a színpadon” – The Cinelli Brothers interjú

2023-ban a Veszprém Blues fesztiválon játszott, május 21-én pedig első önálló budapesti koncertjére tér vissza hazánkba az olasz,...

A gyászfeldolgozásról szól a Tornóczky All Access új dala és klipje

Nehéz témát, a gyász feldolgozását, az elengedést és a továbblépést dolgozta fel legújabb dalában és az ahhoz készült...

„Én vagyok talán az utolsó blues zenész Magyarországon” – Hobo

De nem szereti a cikizést. Kilenc zenekaros koncert mellett „hobológia” előadásokkal és a jól ismert József Attila esttel...

“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” – Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban

Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus...