Gastroblues lemezbemutató koncert

Dátum:

Újabb, igazi különlegességnek számító kiadványokkal jelentkezik a Best of Gastroblues DVD-sorozat.

A nemzetközi viszonylatban is rangos, immáron három évtizedes múltra visszatekintő paksi bluesfesztiválon egyedülálló módon minden egyes koncert rögzítésre került. A szervezők sorra jelentetik meg az ott fellépő előadók, zenekarok legemlékezetesebb pillanatait megörökítő DVD-ket.
(A kiadványok reprezentációs célt szolgálnak, kereskedelmi forgalomba nem kerülnek – a felvételek a Gastroblues Fesztivál Youtube oldalán is megtekinthetők.)


December 10-én az Analog Music Hallban két ilyen album is debütál, s ezen alkalomból egy monstre program keretében három igazán különleges koncertre is várják a műfaj rajongóit. Így színpadra lép a Török Ádám és barátait felvonultató Mini Supersession, a Krissy Matthews Blues Band, valamint a Hamburg Blues Band, melynek közreműködő vendégeként az egyetemes rockzene egyik legkarizmatikusabb előadóját, az egykori Colosseum énekesét, Chris Farlowe-t köszönthetjük. 


Török Ádám, alias Gyugyó már az első fesztivál előtt is rögzített egy lemezt Pakson „Mini 25 év Rock” címmel, a friss kiadványban az ezen CD mellett található DVD mindkét blokkja a „Bartók on Rock” címet viseli, s a jubileumi 25. Gastroblues Fesztiválon rögzített felvételeket tartalmazza. A Mini Supersession tagjai között ezúttal többek között Németh Lojzit, Németh Károlyt, Kézdy Lucát és Lukács Petát láthatjuk.

Chris Farlowe különböző formációkkal többször is járt hazánkban, sőt, a 2000 júniusában, szintén Pakson a Gastroblueson készített koncert felvételéből „Hungary For Blues” címmel lemezt is kiadott. A Best of Gastroblues most megjelenő kiadványában természetesen ez a CD is helyet kapott, ezen kívül a DVD az énekes további paksi nagyszínpadi fellépéseiből – 2006 szóló, 2007 Colosseum, 2009 Hamburg Blues Band -, valamint a 2006-os templomi koncertjéből válogat.


S ha már a Hamburg Blues Bandben az a gitáros-énekes Krissy Matthews is tag – s aki korábban már olyan sztárokkal is muzsikált, mint Joe Bonamassa, Jeff Healey, John Mayall vagy Robben Ford -,  akár a 2020-as paksi fesztiválon, saját együttesével is ad egy koncertet. 


A nem mindennapi eseményre a belépés a járványügyi helyzetre való tekintettel kizárólag védettségi igazolvánnyal lehetséges!

spot_img

Ez is érdekelhet

Az Alter Bridge Budapesten is bemutatja új lemezét 

Az Alter Bridge jövőre visszatér Európába, hogy egy 31 állomásos turné keretében mutassa be év elején érkező, azonos...

“A nagyzenekari zenélés volt az igazi álmunk” – The Roving Chess Club interjú

A tavaly feltűnt The Roving Chess Club megszólalásban ötvözi a 60-as évek angolszász-folkzene harmónia dús világát a brit...

“A rock&roll-t nem lehet megjátszani” – The Damn Truth

Classic rock, blues rock, rock 'n' roll, hard rock? Nem is igazán számít, csak az, hogy idén nyáron...

„Nagyon fontos a felfedezés-érzés” – Bóna Márk interjú

Bóna Márk 2004 óta dolgozik a Sziget stábjában, az elmúlt 20 évben egy kisebb kilengéssel neki köszönhettük a...