Follow The Flow: “Ég és föld, amit megjártunk, a kettő között a különbség pedig tényleg ég és föld”

Dátum:

Megjelent a Follow The Flow második lemeze, az ‘Ég és föld’, és ahogyan a cím is utal rá, a rajta hallható dalok megmutatják az igazán nagy magasságokat és mélységeket is.
 
2019 végén a zenekar egy boldog időszak, teltházas koncertek, alkotótábor és rengeteg jó élmény után érkezett meg a legmélyebbre, mikor az egész világon beütött a pandémia.
“Mindenkinek átállt az agya a rossz érzésre. A mennyet és a poklot is megjártuk, és persze mi sem tudtuk átugrani a karantén dalokat, mint például a “Tavasz”, amiben a boldogságot kerestük. A csúcson hagytuk abba egy időre, aztán újra éreztük a reményt, mikor egy teltházas Budapest Park koncerttel tértünk vissza 2021-ben” – mondta Fura Csé. – “Az album koncepciója hamar összeállt a fejemben, a cím pedig két értelmezésben is nézhető. Ég és föld, azaz menny és pokol, amit megjártunk, a kettő közötti különbség pedig tényleg ég és föld. Nem lehet összehasonlítani!”
 
 
 
Ahogy a zenekar fogalmazott, az elmúlt hónapokban egy sinus-görbét írt le az életük, az elkészült album pedig teljesen végigköveti a pandémia időszakát. 
Az elején nagyon fentről indul a szerzemények hangulata, majd jön a mélypont, utána pedig “A holnap küszöbén” című dalnál ismét pozitívvá válik a hangvétel, átlendül a nehézségeken, és a végén kicsúcsosodik. A dal címek is a meleg és hideg árnyalatok között ingadoznak ezen a bizonyos Sinus-görbén.
 
“A borítón is látható: mögöttünk a teltházas Budapest Park, előttünk pedig az apokalipszis időszaka van ábrázolva” – mesélte Fura Csé.
 
A korong megjelenése után néhány nappal, szeptember 17-én élőben is meghallhathatja a közönség az új dalokat a Budapest Parkban, ahol persze a korábbi kedvenc slágerek is megszólalnak. A lemezt fizikai formában a MOL-kutakon beszerezheted!
spot_img

Ez is érdekelhet

Az Alter Bridge Budapesten is bemutatja új lemezét 

Az Alter Bridge jövőre visszatér Európába, hogy egy 31 állomásos turné keretében mutassa be év elején érkező, azonos...

“A nagyzenekari zenélés volt az igazi álmunk” – The Roving Chess Club interjú

A tavaly feltűnt The Roving Chess Club megszólalásban ötvözi a 60-as évek angolszász-folkzene harmónia dús világát a brit...

“A rock&roll-t nem lehet megjátszani” – The Damn Truth

Classic rock, blues rock, rock 'n' roll, hard rock? Nem is igazán számít, csak az, hogy idén nyáron...

„Nagyon fontos a felfedezés-érzés” – Bóna Márk interjú

Bóna Márk 2004 óta dolgozik a Sziget stábjában, az elmúlt 20 évben egy kisebb kilengéssel neki köszönhettük a...