Fődíjat és lemezt hozott Texasból a Nyughatatlan

Dátum:

Megjelent a zenekar új lemeze, amit Amerikában, a texasi Rosewood stúdióban fejeztek be. A friss korong egy pillanatig nem árul zsákbamacskát, hiszen már a címe – Restless – is tökéletesen sugallja, hogy nincs megállás. A sorozatban hatodik Nyughatatlan album 11 igazi napfényes, texasi hangulatú dalt tartalmaz, hiszen a csapat munkássága hűen viseli a zenei gyökerek adta sajátosságokat – így a lemez lüktetése az "outlaw country" alapjaiból merítkezik, ezekre épülnek bluesos és rockos elemek. A szerzemények összességére mégis a rockabilly pörgős stílusjegyei jellemzőek.
 
 
A Nyughatatlan októberben négy koncertet adott Amerikában, és többek között az Entertainsers Of The Year fődíjat is elhozták a Texas Sounds Country Music Awards fesztiválról, amit tizedik alkalommal rendeztek meg a Texas Állam-beli Marshallban. A történetnek ráadásul itt még messze nincs vége, hiszen ha már kint jártak, akkor a Johnny Cash örökségét éltető budapesti ötös nem csak a fent említett lemezzel, hanem rögtön egy roadmovie-nak is beillő videoklippel tért haza a tengerentúlról. A videót ráadásul olyan legendás helyeken forgatták, mint a memphisi Sun Studio, Johnny Cash gyermekkori háza Dyess városában, vagy éppen Nashvilleben a Country Hall Of Fame.
 
 
A zenekar következő koncertjei:
 
spot_img

Ez is érdekelhet

Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten

Május 14-én Budapesten ad koncertet a francia blues-rock előadó. A Manu Lanvin & The Devil Blues tavaszi turnéjának...

A Beatles legendás barátja és alkotótársa a jubileumi, 10. Országos Beatles találkozó fővédnöke

Tíz éve együtt az ország Beatles-rajongói Óbudán! 2025. június 22-én, vasárnap a budapesti Kobuci Kert tizedszerre is megnyitja kapuit az Országos Beatles...

Kriptó, pizza és focijegyek: újra Bitget Meetup Budapesten

A nemzetközi kriptotőzsde, a Bitget újabb budapesti meetupot szervez – ezúttal a Guild.xyz közösségi platformmal közösen! A rendezvény lehetőséget ad arra, hogy...

“Nem vagyunk ugyanazok” – Marcus & Martinus

Focistának készültek, amikor 10 évesen teljesen véletlenül belecsöppentek a pop-bizniszbe. A norvég ikerpár, Marcus és Martinus Grunnarsen nem...