Feloszlott a THE EMBODIED zenekar

Dátum:

Éppen harmadik albumának látott volna neki ősszel a Magyarországot is többször megjárt, magyar származású dobossal rendelkező svéd dallamosmetál-csapat, amikor hosszú beszélgetések után az alapító tagok úgy döntöttek, hogy ilyen formában befejezik az együtt zenélést, elbúcsúznak a The Embodiedtől. A muzsikálásnak viszont ezzel a történettel nem szakad teljesen vége. Legalábbis Jon Mortensen, a banda egykori gitárosa egészen biztos, hogy nem válik meg imádott hangszerétől. Meghívták ugyanis a szintén északi illetőségű Screamer csapatába, a zenekart éppen otthagyó Anton Fingal helyére játszani. Jon így kommentálta viccesen a hírt:

„Megtisztelő, hogy a legendás Screamer család a tagjai közé fogadott, és habár nem lesz könnyű pótolni az elődömet, nem hiszem, hogy elbuknék. A jóképűségem, gitártudásom, és a sörfogyasztási szokásaim legalábbis abszolút adottak a feladathoz.”

A rőtszakállú jönköpingi zenész egészen biztosan nem fog unatkozni a közeljövőben, hiszen újdonsült metálcsaládja mellett másik zenekara, a glam fekvésű Shakedown Suzies is vidáman tevékenykedik tovább. Nagy sikert aratott második albumuk – a lezárások alatt megjelent, álomszerű, és különösen vagányra sikeredett A business doin’ pleasure után újult erővel éppen a harmadik korong dalain dolgoznak.

spot_img

Ez is érdekelhet

“A Blahalousiana, a Carson Coma, Lil Frakk és a Valmar besétálnak egy szobába…”

Tavaly, év végén 4. alkalommal került megrendezésre a prominens- és feltörekvő dalszerzők/előadók/producerek részvételével zajló KEMP Dalszerzőtábor. Most két...

JOSH SMITH KONCERT BUDAPESTEN

Az amerikai blues gitáros a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után...

Kísérteties párhuzam ez a világgal, amiben élünk

Brother Belmont valójában Jósa Tamás alteregója, aki évekig különböző produkciók (Iron Maidnem, divideD, Rockstars Not Dead) élén, több...

Ismét Budapesten a holland indie csapat – Son Mieux koncert a Turbinában

November 2-án érkezik Budapestre Hágából az idén 10 éves Son Mieux, hogy egy felejthetetlen este során megtáncoltassák a...