Fehér Holló a szeretőjéről énekel

Dátum:

A dal Holló és a szeretője kapcsolatát mutatja be. Hosszú idő után újra találkoznak és „mint egy reklám” ugrik fel Holló életében a lány, illetve az a mindenki számára ismerős „mintha el sem ment volna” érzés. Komolyabbra viszont mégsem fordulhat a kapcsolat, mert bár szerelmesek egymásba, a lány még mindig az exe után vágyakozik.
 
“Még a Farm előtt ismertük meg egymást, ő is zeneszerző volt, dolgoztunk együtt és kb. első látásra tudtam, hogy dolgom van vele. Verseket írtam neki, rengeteg időt töltöttünk együtt és mikor én visszajöttem a Farm Vip 2-ből, ő pont akkor ment el Amerikába dolgozni. Hiába kaptam meg, hogy "nem akar komoly kapcsolatot", ő mondta először, hogy szeretlek… Én meg persze beleszerettem. Nemrég újra találkoztunk, és mikor megláttuk egymást, mintha el se ment volna. A baráti találkozó kb. 2 sörig tartott…” – nyilatkozott Holló, aki a dal készüléséről is mesélt: 
“A Banana Records zeneszerzőtáborában ismertem meg Alpright-ot, akivel a dalt csináltam, illetve Sickra hozta az alap gitár témát. Elég király, hogy a hazai tehetségeket Kamáék (Mary PopKids) összerántották, pl. dolgozhattam Ohnody-val, Beton.Hofi-val, Járai Márkkal stb. A refrén ötlete elég gyorsan jött a session alatt: hiszek a sorsban, hogy nincsenek véletlenek és okkal találkozol valakivel akkor, amikor (kell). A reklám metafora simán a folyamatosan ismétlődést mondja el. Nem te döntöd el, mikor látod meg azt az adott reklámot, felugorhat ugyan az akár többször is egy nap vagy egy hónap múlva; így a lány is fel-fel tűnik az életemben és nem tudok szabadulni tőle.”
 
spot_img

Ez is érdekelhet

New Orleans-i dzsesszhagyomány Budapesten

Április 16-án Magyarországon is bemutatja legújabb lemezét a The Hot 8 Brass Band. A harmincéves fúvószenekar a hiphop...

Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!

Az Elefánt zenekart utoljára tavaly szeptemberben csíphettük el önálló nagykoncerten Budapesten, az évet pedig a Budapest Park Winterfest...

Tűzoltás Vodka for Kids-szel

A Vodka for Kids erősen bekezdi 2025-öt: új videoklippel és országos turnéval indítja az évet a zenekar. Az...

Stoner rock eksztázis – 1000Mods március 5-én ismét az A38 Hajón

A budapesti közönség hamarosan újfent tanúja lehet annak a zenei energiának, amely a 1000Mods-t a kortárs heavy rock...