Ez tényleg a Heatlie? Ilyen rockosan még sosem szólt a zenekar!

Dátum:

Az eddigi legdögösebb dalukkal jelentkezik a Dal 2022 élő műsorát is megjárt HEATLIE zenekar, aminek klipjében felbukkan az Éjjel-Nappal Budapest egykori szépséges szereplője is. A bombatestű modellhez hasonlóan a Bújjunk el! című szerzemény is forró, amelyhez természetesen hasonlóan dögös videó is dukál – talán a lazaságukról is ismert bandatagoktól szokatlan módon.
 
„Először dolgoztunk komoly szándékkal a legújabb klipünkön, eddig ugyanis mindig inkább a humoré és a lazaságé volt a főszerep – magyarázza Heatlie Dávid, a zenekar névadó énekes-frontembere, akit nemcsak a Drágám, add az életed! páros vetélkedőjéből (amiben a feleségével, Dórival együtt szerepeltek) ismerhetnek a nézők, hanem a Neoton Família sztárjainak is ő a dobosa, ahol édesanyjával, Csepregi Évával zenél együtt mintegy 15 éve. – Most viszont rengeteg energiáinkat és időnket fektettük bele ebbe a dalba, így nem akartuk a véletlenre bízni a videóklip részét sem. Czoller Bence és csapatának munkáját mindig is nagyon tiszteltük, ezért mindenképpen velük szerettünk volna forgatni.”
 
 
A korábbi klipektől eltérően hatalmas stúdióban forgatták a Bújjunk el!-t, fényekért felelős szakemberek és technikusok forgatagában. „Nagyon Amerika volt! Főként a fény és a montázs világát céloztuk meg – árulta el Dávid. – De természetesen mi is szerepelünk benne, és nem is akármilyen háttér előtt. Én ráadásul külön ijelenetekben is szerepelek, miközben egy régi autót vezetek.”
Ehhez kapcsolódóan a fiúk azt is elárulták, hogy szerették volna, ha más is feltűnik a klipben, ugyanis a dal témája (talán) a szerelem. „Mindenképp akartunk egy lányt is a kliphez. Alföldy Anna Instagramját nézegetve fogalmazódott meg bennünk, hogy ő lenne talán a legmegfelelőbb erre a feladatra, hiszen igazán gyönyörű. Igazunk is lett! Neki is köszönhetően nem egy szokványos értelmében mutatkozik meg a képi világban, hogy a dal szövege értelmezhető egy szerelmes pár közötti párbeszédként is.”
 
 
Nem ez az egyetlen nagy dobás a HEATLIE-től: korábban Magyarországon egyedülálló technikával készült az együttes március 24-én az Akváriumban tartott nagysikerű koncertjéről egy film, amely a YouTube után Spotify-on is ingyenesen elérhető.
 
 
 

A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

 

spot_img

Ez is érdekelhet

Nyuszi, hopp! Máris egyet…

Mennyit kaptál el? Ha még egyet sem, segítek!Megérkezett a Lush 2025-ös húsvéti kollekciója, és jobb, ha kapaszkodsz a...

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az...

Jean-Michel Jarre az Arénában

Jean-Michel Jarre, az elektronikus zene atyja egy fantasztikus show-val érkezik 2025. június 26-án, a Papp László Budapest Sportarénába.A...

A gyilkos riffek és könyörtelen groove-ok királyai 2019 után újra önálló koncertet adnak Budapesten!

A modern metál egyik legmeghatározóbb zenekara a MACHINE HEAD, 2025 nyarán nagyszabású fesztiválturnéval tér vissza Európába. Az intézménnyé...